Vágólapra másolva!
Az egykulcsos adó megtartása mellett érvelt Orbán Viktor kormányfő, aki szerint a növekedési, foglalkoztatási, béradatok szerint hasítunk, de azért ne bízzuk el magunkat.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök az elmúlt időszak gazdasági – növekedési, foglalkoztatási és a reálbérek alakulásáról szóló – adatait a Kossuth Rádiónak adott interjúban úgy értékelte: "hasítunk", de hiba lenne elbizakodottá válni.

Újólag kiállt az egykulcsos adórendszer mellett, és azt mondta, a 2010 előtti adórendszer kis híján tönkretette az országot, most mégis "ugyanazok a gazdaságpolitikusok ugyanazt a rossz adórendszert ajánlgatják" az embereknek. "Tartsunk ki a mostani mellett, és jönni fognak az eredmények, ahogy idén is tapasztaltuk" – hangoztatta. Megemlítette azt is, hogy januártól több százezer család jár jól a gyed extra bevezetésével és a családi adókedvezmény kiterjesztésével. Egyúttal jelezte, hogy az alkotmány hosszú távra rögzítette a családi adórendszert.

Az egykulcsos adó körül a napokban kisebb botrány tört ki. Két kutató, az egyik a kormányközeli álláspontot gyakran osztó Századvég Gazdaságkutató mostani, a másik pedig egykori munkatársa vizsgálata során arra jutott, hogy a 2010–2013 közötti adóátalakítás, az egykulcsos adóra való áttérés a jövedelmi skála felső húsz százalékába tartozóknak igen jól jött, miközben az alsó 70 százalék veszített, ki többet, ki kevesebbet. A tanulmányról hírt adó cikkek megjelenésének másnapján, szerdán a Századvég elhatárolódott a tanulmány készítőitől, és azt is el akarta érni, hogy a sajtóban ne kössük össze a tanulmányt, a készítőket velük, a mostani, illetve egykori munkáltatóval. Tegnap, csütörtökön már a nemzetgazdasági tárca államtitkára is elhatárolódott a tanulmánytól, annak megállapításaitól, több hibával vádolva a kutatókat.

A különadókról Orbán Viktor a mai interjúban azt mondta, felelőtlenség lenne most vállalni, hogy mikor vezetik ki őket. De – hívta fel a figyelmet – ma lényegében csak a bankszektort és a monopol vagy monopóliumhoz közeli helyzetben lévő nemzetközi nagyvállalatokat sújtják a különadók, esetükben pedig indokolt a nagyobb adóterhelés.