A NAV aktív volt a héten

Vágólapra másolva!
Fordított áfa a cukorra és aktív NAV, jó kiskereskedelmi és GDP adat, a bankolók viszont amit nyernek a vámon, elveszthetik a réven. Ez történt a héten a gazdaságban.
Vágólapra másolva!

Nem igaz, hogy nem volt adóellenőr, az sem igaz, hogy jogosulatlanul nézett bele száz revizor anyagaiba – Horváth András, az adóhivatal volt dolgozója cáfolta hétfőn mindazt, amit a NAV vezetői róla közöltek. A NAV is aktív volt a héten, mintha csak Horváth András vádjait szeretné ezzel is cáfolni: 130 nyomozóval csaptak le egy külföldi árukkal kereskedő bolthálózatra. A cég hamis számlákkal érte el, hogy 25-30 százalékkal olcsóbban adja a termékeket. A NAV szerint a lefoglalt pénz, a zárolt bankszámlák, vagyontárgyak a teljes kárt ellensúlyozzák.

Még e remek fogás ismeretében sem igazán világos, miért csak hat évig maradt életben az adóhatóság elitegysége, amelyet a legdurvább csalások ellen hoztak létre. Azonban jövőre talán a cukorral nehezebb lesz trükközni, mert Magyarország a cukorkereskedelem esetében is kéri a fordított adózás bevezetésének lehetőségét az Európai Bizottságtól.

Bajnai Gordon pedig az áfacsalások elkerülése érdekében egy "magyar adó-FBI-t" hozna létre, amely az egész ország területén illetékes lenne, a nyomozókkal közvetlen kapcsolatban lévő szuperrevizorokkal működne. Őket a feltárt adóhiány nagyságához is kötött fizetéssel ösztönöznék.

Feltehetően tehát jobban keresnének a minimálbérnél, ami jövőre 101 500 forint lesz. Miközben a bruttó minimálbér 28 ezer forinttal nőtt 2010 óta, a gyerek nélküli munkavállalókhoz csak 6000 forintos emelés jutott el az adók levonása után. 2014-re 10 százalék körüli emelkedést jelent a nettó a gyerekteleneknél, miközben az infláció több mint 15 százalékkal rontotta a fizetések értékét.

A nyugdíjak azonban tartják a reálértéküket, jövőre is 2,4 százalékkal emelik majd őket, idén a felültervezett infláció miatt a reálértékük is emelkedett.

Ha csökkent is a minimálbérek reálértéke, legalább ingyen vehető majd föl a bankból. December elseje óta elvileg minden bankfiókban és a netbankon keresztül is le lehet adni a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételhez szükséges nyilatkozatot, de vannak kezdeti döccenések. Több banknál semmilyen információ nincs a honlapon, a netbanki nyilatkozat pedig nem mindenhol elérhető.

Az is a hét rossz hírei közé tartozott, hogy egyes kórházak azzal fordultak a beszállítóikhoz, engedjék el tőketartozásaik egy részét, illetve tekintsenek el a késedelmi kamatoktól, mert annak ellenére sem képesek kifizetni a lejárt tartozásaikat, hogy az államtól erre a célra kompenzációt kaptak.

Jó hírek is akadtak a héten, októberben 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Az előzetes adatot is felülmúlta a részletes GDP-adat, a harmadik negyedévben nem is 1,7, hanem 1,8 százalékos volt a gazdasági növekedés. A részletes adatokat böngészve azonban kiderül, hogy a GDP-növekedés nagy része a jó termésnek köszönhető.

Szintén jó hír – legalábbis rövid távon biztosan -, hogy az MNB kibővíti a növekedési hitelprogramot, erről döntött a jegybank. Jön a támogatott lízing, a hitelkeret plafonja 10 milliárd forintra nő, bevonnák az őstermelőket.

Az viszont semmiképp nem értékelhető pozitívan, hogy a Transparency International legfrissebb korrupciós rangsora alapján Magyarország a 47. helyen áll, az Európai Unió 28 tagállamából a 20. helyet szerezte meg. Az is némi aggodalomra ad okot, hogy bár javában tart a piaci optimizmus a nemzetközi pénzvilágban, a forint mégis meglehetősen gyenge. Nemcsak itthon jár rá a rúd a bankokra, hét nagybankra kartellezés miatt szabott ki rekordösszegű bírságot az Európai Bizottság. Az euróövezeti Euribor és a tokiói Tibor manipulálásával nyerészkedtek.

A trükközés ágazattól független, a Vodafone nyereményjátékában kisorsolt autókat senki sem nyerte meg, ezért 50 milliós bírság járt.