A Közgép építheti a hatvani vasúti hidat

Vágólapra másolva!
Az 5 milliárdra becsült munkát 6,5 milliárdért kapták meg.
Vágólapra másolva!

Az új hatvani vasúti híd, és a hozzá kapcsolódó útépítésre a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által kiírt nyílt közbeszerzést - mint legolcsóbb ajánlattevő - a Közgép Építő– és Fémszerkezetgyártó Zrt. és az A-Híd Építő Zrt. alkotta K-H Hatvan Konzorcium nyerte - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A munka eredetileg becsült ellenértéke nettó 5 milliárd forint volt. A nyertes konzorcium ajánlatában nettó 6 milliárd 472 millió 223 ezer 992 forint szerepelt. A másik ajánlatot az SDD Konzorcium tette, amelynek tagjai: a prágai székhelyű SUBTERRA a.s., a lábatlani Dömper Kft. valamint a győri székhelyű Pannon-Doprastav Kft.

A munka során elbontják a 3-as útnak, a vasút felett átvezető több mint 100 éves hídját, mellette új híd épül a MÁV 80. és 81. számú vasúti fővonalai felett. Az új hídon a meglévő 2x1 forgalmi sáv mellett helyet kap egy buszsáv is, valamint gyalogjárda és kerékpárutat is kialakítanak. A hídon átvezetett kerékpárút a tervezett helyi és térségi kerékpárutakhoz csatlakozik majd. Az új híd építéséhez kapcsolódóan átépítik a 3. számú főút és a 21. számú főút csomópontját is.