Mégis lehet állami mobilcég

Vágólapra másolva!
Megjelent a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság honlapján a 450 megaherzes frekvenciasáv szabad blokkjára vonatkozó pályázati dokumentáció, a frekvenciablokk díja 150 millió forint. A Világgazdaság  információi szerint az MVM Zrt. lehet a kiíráson a befutó, vagyis könnyen előfordulhat, hogy mégis lesz állami mobilszolgáltató.
Vágólapra másolva!

Az NMHH oldalán közzétett tenderkiírás szerint 150 millió forintos bevételt várnak az értékesítéstől, majd a győztes az első négy évben évi 132 millió, az ötödik évtől pedig 265 millió forint frekvenciadíjat fizet be az államkasszába. A Világgazdaság szerint az állam mégsem tett le teljesen arról, hogy saját mobilszolgáltatója legyen, a lap ugyanis úgy tudja, hogy a 450 MHz-es frekvenciasáv szabad blokkjára nagy valószínűséggel csak az MVM Zrt. fog pályázni. Ez azért érdekes, mert novemberben, amikor megszűnt az MPVI Zrt. (az állami mobilszolgáltató), akkor a Magyar Nemzet kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a következő tenderen az állam semmilyen formában nem indul.

A Világgazdaság szerint azonban egy, a frekvenciasávról novemberben tartott konzultáción csupán a Magyar Telekom és az MVM képviselői jelentek meg, egy nemrég rendezett konferencián pedig az állami energiaipari vállalat egyik vezetője kijelentette, hogy az MVM középtávon a hazai távközlési piac egyik jelentős szereplőjévé kíván válni.

A pályázati dokumentáció alapján ezúttal nem hagyományos mobilszolgáltatási tevékenységre vállalkozik majd a nyertes pályázó. A frekvenciasávban 10 évre jogosultságot elnyerő cég kötelezettsége elsősorban a digitális közszolgáltatások fejlesztése lesz. Többek között az elektronikus útdíj fizetési rendszer működtetése, a járási hivatalok és kistelepülési kormányablakok hálózatba kötése, a városi közlekedési tájékoztató rendszerek működtetése, illetve a készenléti és segélyszolgálatok kommunikációja valósulhat majd meg a 450 MHz-es frekvenciatartományban. Ezen túl a frekvenciasáv kiválóan alkalmazható az intelligens mérési rendszerek (smart metering), illetve a gépek közötti (Machine-to-Machine/M2M) kommunikációs kapcsolatok kiépítéséhez - írja a Világgazdaság. A frekvenciahasznosítás második ütemében az NMHH a 800, a 900, az 1800, és a 2600 MHz-es, valamint a 26 GHz-es sávok nem használt részeinek hasznosítása érdekében hirdet versenyt.

Ha az MVM valóban megszerzi a 450 MHz-es frekvenciát, akkor a rendszert arra kell felkészíteni, hogy 2,5 millió előfizetői pont adatkommunikációját tudja kezelni. Ehhez jelentős beruházás szükséges, amibe értelemszerűen úgy érdemes belekezdeni, ha biztosítottnak látszik a megtérülés.

A Magyar Telekom Nyrt. az Origo Zrt. kizárólagos tulajdonosa.