Az állam 2019-ig biztosan tulajdonos a Richterben

Vágólapra másolva!
A magyar állam 34,1 millió euró pótlólagos forrást vont be a Richter-részvényekre átcserélhető kötvények tranzakciójával - jelentette be Polacsek Csaba, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgató-helyettese hétfőn Budapesten.
Vágólapra másolva!

A tranzakciónak az a lényege, hogy a kormány az MNV segítségével visszavásárolta az összes, 2014-ben lejáró, 833,3 millió euró névértékű Richter-részvényekre átcserélhető kötvényt, és ezzel párhuzamosan a vagyonkezelő az állam nevében új, 903,8 millió euró össznévértékű, 2019-ben lejáró Richter-részvényekre átcserélhető kötvényt bocsátott ki.

Ezzel a Richterben a következő öt évben is megmarad a 25,25 százalékos állami tulajdonrész, ami a társaság és az NGm szerint is garantálja, hogy a Richter továbbra is "függetlenül, a magyar gazdasági érdekeknek megfelelően" működhessen, "hiszen az állami pakett blokkolhat egy ellenséges felvásárlási kísérletet is".

A részvényesi struktúráról szólva Bogsch Erik, elnök-vezérigazgató kifejtette: az egyetlen lehetőség a hosszú távú befektetőre az állami szerepvállalás, a Richter stratégiája szempontjából biztonságot ad az állami tulajdonrész. Példaként említette, hogy a 2004-es korábbi tranzakció tette lehetővé 2005-ben a Richter számára a biológiai készítmények kutatás-fejlesztésének megkezdését.