Óriási banki beavatkozás Szlovéniában

Vágólapra másolva!
A szlovén bankszektort fel kell tőkésíteni 4,78 milliárd euróval (1400 milliárd forinttal), ebből 3,12 milliárd eurót (több mint 900 milliárd forintot) mindenképpen az államnak kell állnia a három állami tulajdonú nagybank rendbetételére – írta friss bejegyzésében Timothy Ash, a Standard Bank elemzője.
Vágólapra másolva!

Néhány héttel ezelőtt a Fitch hasonló becslést adott, ezért Timothy Ash arra számít, hogy a hír nem fogja sokkolni a piacot, és a befektetők nem fordulnak el a szlovén állam finanszírozásától. Ezzel együtt hatalmas összegű beavatkozást jelent: a feltőkésítés után az államadósság mértéke a GDP arányában mérve 75,6 százalékra ugrik a 2012 végi 54,5 százalékról.

Ez jóval lendületesebb romlás, mint amit korábban feltételeztek (az Európai Bizottság idén év végére 63,2 százalékot, jövőre 70,1 százalékot várt), de mivel az EU-átlag ennél is magasabb (90 százalék körüli), valószínűleg nem jelenti azt, hogy az ország ne tudná magát a piacról finanszírozni.

A szlovén kormány is azt jelezte, hogy vannak tartalékai (4,7 milliárd euróhoz közeli), és nem kell majd az EU vagy az IMF segítségét kérnie a feltőkésítéshez. Szintén segítheti a helyzet megoldását, hogy április óta működik egy úgynevezett rossz bank az országban, amely a rossz hiteleket kezeli.