A devizahiteles probléma a kormányra maradt

Vágólapra másolva!
A kormány következő ülésein ismét tárgyalhatnak a devizahitelesek megsegítését célzó különböző gazdasági modellekről, a közigazgatási tárca pedig ezután öntheti jogszabályi formába az esetleges változtatásokat.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára azt mondta a Kúria hétfői döntésére reagálva, hogy a problémát sem a bankok, sem az ügyfelek érdekképviseletei, sem a bíróságok nem tudták megoldani, ez a kormányra maradt.

Szerinte a Kúria döntése nagyon sok kérdésre nem adott választ, más kérdésekben pedig nem a devizahitelesek kérelmének megfelelő megoldást fogalmazott meg. Ezáltal a helyzet ugyan stabilizálódott, de nem oldódott meg.

"A bankok érveit lényegében elfogadta a Kúria, és tulajdonképpen azt válaszolta meg, hogy a devizahitel valóban devizahitel" - állapította meg.

„Ez azért fontos a kormány számára, mert ehhez mérten lehet a későbbiek folyamán a különböző törvénycsomagokat, jogszabály-módosításokat kidolgozni” – mondta az államtitkár. Továbbra is úgy látja, jól döntöttek azok, akik éltek az árfolyamgát lehetőségével, ezt a továbbiakban is javasolják mindenkinek.

Arra a kérdésre, hogy meglepte-e a Kúria döntése, azt mondta, úgy gondolta, hogy a Kúria több kérdésben fog részletesebb állásfoglalást megfogalmazni. A kérdések jó részénél csak a hatályos jogszabályok szűk körű ismertetésére, és nem tágabb körű értelmezésére szorítkozott.

A parlamenti államtitkár a luxemburgi bíróságnak az üggyel kapcsolatos döntését azért tartja fontosnak, mert eldől, hogy a fogyasztói szerződéseknél az erőfölénnyel való visszaélés tagállami hatáskörbe tartozik, vagy közösségi hatáskör-e.

Magyarország úgy gondolja, hogy ez tagállami hatáskörbe tartozik - jelezte Rétvári Bence, hozzátéve, hogy a bíróság döntése csak tavaszra várható.