Két nyomozás is folyik Horváth András ellen

Vágólapra másolva!
Két nyomozás is folyik az áfacsalási ügyet kirobbantó Horváth András ellen. Csütörtökön derült ki, hogy házkutatást tartottak nála az adattal való visszaélés gyanújával nyomozó rendőrök, de még novemberben megindult vele szemben egy eljárás rágalmazás gyanújával is. Mindkét ügyben korábbi munkahelye, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tett feljelentést.
Vágólapra másolva!

Nem is egy, hanem két nyomozás is folyik Horváth András, az áfabotrányt kirobbantó volt adóhivatali dolgozó ellen.

Csütörtökön tartott házkutatást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Horváth lakásán. Lefoglaltak iratokat, és kézbesítettek neki egy papírt, amelyből kiderült, hogy hivatali visszaélés és visszaélés személyes adattal gyanúja miatt folyik a nyomozás. A napokban várhatóan gyanúsított lehet belőle. A rendőrség közölte, hogy Horváth volt munkahelye, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jelentette fel az áfacsalási ügyet kipattintó volt szakkoordinátort, a nyomozást december 11-én, egy héttel a feljelentés után rendelték el.

Az Origót arról tájékoztatta a rendőrség, hogy egy másik ügyben is folyik nyomozás, amelyet november 22-én rendeltek el rágalmazás vétség gyanúja miatt. A feljelentő itt is a NAV. A rendőrség nem közölte, mikor érkezett hozzá a feljelentés, de a NAV egy november 28-i sajtótájékoztatón jelezte, hogy megtette a feljelentést, így minden bizonnyal előtte történt.

Zajlik egy nyomozás Horváth feljelentése nyomán is. A korábbi NAV-dolgozó hivatali visszaélés miatt tett feljelentést, mert szerinte az adóhivatalon belül elakadt több nagy áfacsalási vizsgálat is. Horváth még november 8-án tette ezt a feljelentést az ügyészségen, de ebben jóval később, csak december 9-én rendeltek el nyomozást. A hatóságok ugyanis először feljelentés kiegészítést rendeltek el, ami lényegében azt jelenti, hogy vizsgálódni kezdtek arról, vajon érdemes-e foglalkozni a feljelentéssel.

A Horváth által indított nyomozás ismeretlen tettes ellen folyik hivatali visszaélés gyanúja miatt.

A rendőrség tájékoztatása szerint mindhárom ügyben végzett különböző nyomozati cselekményeket az eljáró szerv, az NNI. Azt nem árulták el, hogy a másik két nyomozásban – a NAV által indított rágalmazási ügyben és a Horváth feljelentése nyomán indult eljárásban - történt-e házkutatás vagy iratlefoglalás.

A rágalmazási nyomozás nagyjából fél évig szokott tartani, de lehet ezen gyorsítani és lassítani is, mondta az Origónak egy neve elhallgatását kérő jogász. Maximálisan két év szabadságvesztésre is ítélhetik ebben az ügyben Horváthot, ha bűnösnek találja az ügyészség és a bíróság, de általában pénzbüntetéssel zárulnak ezek az ügyek. Az adatvisszaélés gyanújával folyó ügyben akár három évet is kaphat Horváth, ha bűnösnek találják. Jogászok szerint mellette szólhat ugyanakkor, hogy egy társadalmilag hasznos cél érdekében követett el – ha elkövetett – személyes adattal való visszaélést, ezért akár fel is menthetik.

Horváth november elején állt ki a nyilvánosság elé azt állítva, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnézően áll hozzá az áfacsalások egy jelentős részéért felelős céghálózatokhoz. Részleteket nem közölt erről nyilvánosan, de feljelentést tett, amelyben állítása szerint vannak konkrétumok is. Beadványában megjelölt konkrét ügyet, amelyben szerinte súlyos adócsalás gyanújával vizsgálódtak kollégái, de felsőbb utasításra abba kellett hagyniuk az eljárást.

Az áfacsalási ügy részleteinek megismeréséért kattintson ide.