Tovább gyarapodhat a legvagyonosabbak pénze

Vágólapra másolva!
A most nagyjából 2600 milliárd forintos hazai privátbanki vagyon jövőre 3000 milliárd forintosra nőhet - becsüli a piacot elemző Blochamps Capital. A válság ugyan ezt a piacot is érintette, de az igazán tehetősek egy főre jutó vagyona még nőtt is az elmúlt években.
Vágólapra másolva!

Bár az idei teljes évről még nincsenek pontos adatok, a statisztikák alapján első ránézésre úgy tűnik, a válság nem tett jót a nagyobb vagyonokkal rendelkező hazai privátbanki ügyfeleknek.

A nyers számok azonban csalókák. A privátbanki piacot minden évben részletesen elemző Blochamps Capital adatai szerint az elmúlt közel tíz évben 2011 volt a csúcspont: akkor majdnem 45 ezer ügyfelet tartottak számon a hazai privátbanki szolgáltatók, idén júniusban már legalább ezer emberrel kevesebben tartoztak ebbe a körbe, összesített vagyonuk körülbelül 2560 milliárd forint volt. A piac azonban a valóságban mégis nőtt, csak közben nagy változások történtek az egyes piaci szereplők által alkalmazott privát-, illetve prémiumbanki besorolásokban.

„A privátbankárok száma stagnál, a szolgáltatók egy része pedig, mivel nem tudott a nemzetközi mércével kicsinek számító magyar piacon kellő szeletet kihasítani magának, 2-3 év alatt eltűnt a piacról. Azok a bankok pedig, amelyek korábban szerettek volna nyitni erre a területre, 1-2 kivétellel meggondolták magukat, és nem indították el ezt az üzletágukat" - vázolta a folyamatokat az Origónak Karagich István. A Blochamps Capital vezetője szerint azonban nem is ez a fő oka annak, hogy látszólag csökkent a privátbanki ügyfelek száma és vagyonuk nagysága, hanem a bankokban lejátszódó szegmentáció. Több banknál külön választották a prémium- és a privátbanki üzletágat, ami viszont azt is eredményezte, hogy a valódi privátbanki üzletágban az egy ügyfélre eső vagyon mértéke nőtt. "Ezek az ügyfelek jól jártak a változással, hiszen a privátbankáraiknak több idejük maradt a személyes tanácsadásra, ami a csökkenő kamatkörnyezetben, amikor nehezebb jó befektetést találni, ráadásul fel is értékelődött" - állítja Karagich.

A Blochamps egyébként jó évet vár 2014-től. Friss pénzeket hozhat például a piacra a jegybank növekedési hitelprogramja és az uniós források is, mert bár ezek első körben a vállalkozásokhoz kerülnek, közvetve a középosztály személyes vagyonát is gyarapítják. Karagich szerint emellett a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező új milliomosok is gyarapíthatják a privátbanki piacot, és az Orbán-kormány adócsökkentése is beérhet a gazdagoknál és a nagycsaládosoknál. Mindent összevéve ő úgy becsüli, hogy 2014 nyarára 3000 milliárd forint közelébe nőhet az összesített hazai privátbanki vagyon.

Hogy ki számít privátbanki ügyfélnek, az bankonként, vszolgáltatónként eltérő. A legalacsonyabb – 20 millió forintos – belépési limit a Citigoldnál, a Takarékbankban és az OTP-ben van, igaz, ez utóbbi banknál van egy 70 milliós küszöb is, amely felett már kiemelt privátbanki ügyfélnek számít az ember. Több cég 40-50 milliónál nyitja meg a kapuit, ilyen az Erste, a CIB, az Equilor vagy a Generali, de például a K&H-nál, az MKB-ban és az UniCreditnél már 100 millió forinttal kell rendelkezni ahhoz, hogy privátbankár gyarapítsa a pénzt. Ennél is van feljebb: a mezei ügyfelekkel egyáltalán nem, csakis hagyományosan a legvagyonosabbakkal foglalkozó Gutmann Banknál 300 millió forintos megtakarítással lehet ügyféllé válni.