Egy milliárdos áfacsaló a Karib-tengeren sütteti a hasát

Vágólapra másolva!
Fülest kaphatott egy magas beosztású adóhivatali tisztviselőtől F. Attila, aki cégcsoportján keresztül két és fél milliárd forintnyi adót csalhatott el, írja a Figyelő. Az adócsalót emberölési kísérlet miatt első fokon három és fél évre ítélték, de valamiért nem tartóztatták le, most pedig valahol a Karib-tengeren nyaralhat.
Vágólapra másolva!

A Figyelő értesülései szerint a NAV egyik magas rangú tisztjét is megvesztegette egy milliárdos áfacsalási ügy gyanúsítottja, aki most a Karib-tengeren sütteti a hasát.

A lap úgy tudja, hogy F. Attila nagyban utazott: két és fél milliárd forinttal rövidítette meg a költségvetést. Egy általa (is) kreált cégcsoport eszmei irányítójaként tonnaszám szerzett be cukrot és étolajat Szlovákiából. A magyar üzletek – többnyire hipermarketek – polcain az után kötöttek ki ezek a termékek, hogy több cégen is átfuttatták őket. A hamis számlákkal nem kevesebb, mint két és fél milliárd forintnyi áfát csaltak ki.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói még nyáron csaptak le a társaságra Komárom- Esztergom megyében. A nagyszabású akció során egyszerre jelentek meg több helyszínen, a kamu cégek strómanként működő ügyvezetőit lekapcsolták, és utóbb vallomásra bírták. Csak a főkolompost, F: Attilát nem sikerült előállítani. Most már egyre több jel vall arra, hogy fülest kaphatott, írja a Figyelő.

F. Attila bűnlajstroma egyébként kivételesen gazdag. Emberölési kísérlet miatt első fokon 3 év 6 hónap börtönre ítélte a bíróság, de sokak nem kis meglepetésére nem helyezték előzetes letartóztatásba. A Fővárosi Ítélőtábla rendelhette volna el az előzetes letartóztatását, de ilyen kényszerintézkedésről nem döntött. A Fővárosi Törvényszék szóvivője a lapnak általánosságban elmondta, ilyen súlyú elsőfokú ítélet után nem jellemző, hogy előzetes letartóztatásba helyeznék a vádlottat. Akit hosszú, netán életfogytiglan tartó börtön fenyeget, azt inkább rács mögött tartanák, mert neki nem lenne veszítenivalója, szökne, ha tudna, magyarázta a szóvivő.

Ez annak az ismeretében furcsa, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozást folytat, 13 gyanúsítottat már kihallgattak, egy ember előzetes letartóztatásban, három pedig házi őrizetben van, de F. Attila nyomát bottal üti a hatóság.

A másodfokú tárgyalás 2014 tavaszán veszi kezdetét.

F. Attila ellen egyébként egy másik bírósági eljárás is folyik, több mint százmillió forintos, nem adózással összefüggő csalás miatt.

F. Attila házába is bejutottak az adóhatóság munkatársai. Akkor derült fény arra, hogy sem víz-, sem villanyóra nincs felszerelve, vagyis az áramot és a vizet fizetés nélkül használta a csalárd céghálózat egyik szervezője. (Áramlopás miatt fel is jelentették.) A garázsban 16 autó állt, köztük sok luxusautó, összesen 400 millió forintot érnek a NAV szerint.

Miami és Dominika. Ez az a két hely, ahol a felsőbb kapcsolataival szívesen hencegő F. Attila addig is előszeretettel tölti napjait. Pillanatnyilag az élet napos oldalán van, de ez már nem mondható el egyik felsőbb kapcsolatáról, T. Zoltán alezredesről, aki már hűvösre tettek. A Figyelő úgy tudja, hogy a NAV magas rangú tisztje nyomozati ügyekről adott ki információkat F. Attilának és társának, R. Barnabásnak, amiért busás jutalmat várt el.