Közvetve állami kézbe kerülhet a Raiffeisen és az Erste

Vágólapra másolva!
A Magyar Hírlap értesülései szerint a Széchenyi Bank vételi ajánlatott tett a Raiffeisen magyar leánycégére, és elképzelhető, hogy az Erste Bank magyar részlegére is vételi ajánlat születik.
Vágólapra másolva!

A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy a Széchenyi Bank, amelyben 2013-ban az állam 49 százalékos tulajdont szerzett, vételi ajánlatot tett az osztrák Raiffeisen Bank magyar leányvállalatára. Ennek a banknak korábban egyetlen részvényese a T & T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt. volt, mely cég a Portfolio szerint Töröcskei Istvánhoz, az Államadósság-kezelő Központ vezetőjéhez volt köthető. A Magyar Hírlap azt írta, hogy az osztrák anyacég már vizsgálja az értékesítés lehetőségét.

Az újság kormányzati forrásokra hivatkozva arról is beszámolt, hogy elképzelhető az Erste magyar részlegének közvetve állami tulajdonba kerülése is.

A Raiffeisen magyarországi kivonulásáról korábban is keringtek hírek, legutóbb pedig akkor került előtérbe a téma, amikor Matolcsy György jegybankelnök egy év végi interjújában arról beszélt, hogy 8 nagybank közül 4 elhagyja idén az országot.