Tavaly 700 milliárdért vettünk magyar állampapírokat

Vágólapra másolva!
Az idén még 420 milliárddal növelnék az állományt, és 980 milliárd jöhet a nemzetközi kötvénypiacról.
Vágólapra másolva!

Az Államadósság Kezelő Központ 2014-re 1352 milliárd forint, azaz 4,6 milliárd euró devizaalapú forrás bevonását tervezi, ebből 980 milliárd forint (3,3-3,5 milliárd euró) a tervezett nemzetközi kötvénykibocsátás.

Borbély László András, az ÁKK általános vezérigazgató-helyettese közölte, hogy az ÁKK adatai szerint 2013-ban a lakosság mintegy 700 milliárd forinttal, 1900 milliárd forintra növelte a kezében lévő állampapír-állományt, és megjegyezte, azt szeretnék, ha ez az állomány az idén 420 milliárd forinttal nőne.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idei tervében a teljes bruttó kibocsátás tervezett összege 6902 milliárd forint, ebből a forintban történő kibocsátás 5550 milliárd forintot tesz ki – mondta Borbély László András.

Az idei államadósság-kezelési stratégia egyik fő elemének nevezte, hogy a devizaadósság aránya csökkenjen és tartósan 40 százalék alatt maradjon. Az ÁKK tehát növekvő belföldi finanszírozásra törekszik – fűzte hozzá.

A forintállamkötvények aukciós értékesítése a tervek szerint 1705 milliárd forintot ér el, a tavalyi aukciók tapasztalatai alapján az ÁKK növeli az 5 éves futamidejű állampapírok értékesítését. A külföldiek kezében lévő magyar állampapírok átlagos futamideje 4 év fölött van.

A vezérigazgató-helyettes szerint a betéti kamatok tavalyi csökkenő tendenciájának köszönhető, hogy a lakosság körében nőtt az állampapírok és a diszkontkincstárjegyek népszerűsége.

A tájékoztatón kiosztott háttéranyag szerint idén az aukciós államkötvény-értékesítés során a 3 éves futamidejű állampapírokból 625 milliárd forintot, és az 5 éves futamidejű, fix kamatozású államkötvényekből is 625 milliárd forintot akarnak eladni.

2014-ben a devizalejáratokat már részben forintkibocsátásokkal finanszírozzák, idén összesen 5,4 milliárd euró devizaadósság lejárata esedékes, ebből 1,5 milliárd eurót már 2013-ban előfinanszíroztak.