Több mint százezer nő ment kedvezményesen nyugdíjba

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Életkortól függetlenül, 40 év munka után nyugdíjba mehetnek a nők. A 2011 január elseje óta létező kedvezményt eddig több mint százezren vették igénybe. 2011-ben 48 ezren, 2012-ben 29 ezren, tavaly pedig 25 ezren éltek a lehetőséggel - mondta Soltész Miklós. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára szerint a program folytatódik, és az idén előreláthatóan havonta több mint 2 ezer nő igényli majd az ilyen kedvezményes nyugdíjat.

Foglalkoztatási program segít azoknak a nőknek, akiknek a kedvezmény igénybevételéhez már kevesebb mint egy év hiányzik, elmúltak 55 évesek, és nem dolgoznak. Az őket foglalkoztató munkaadót 10 hónapon keresztül a garantált bérminimum akár 125 százalékával támogatják. Ez az összeg január elsejétől 147 500 forint – mondta Soltész.

A "nők 40" kedvezmény a nyugdíjrendszer stabil, jól bevált elemévé vált – mondta Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője. A kedvezmény igénybevételénél a munkába beleszámít a gyermekneveléssel töltött idő is.