Erste: Akkor is itt leszünk, amikor Orbán már nem

Vágólapra másolva!
A bank vezérigazgatója szerint a kormány eladásra késztetné az osztrák tulajdonost, de maradnak.
Vágólapra másolva!

“Már akkor is ott voltunk, amikor Orbán Viktor még nem, és akkor is ott leszünk, amikor ő már nem. A mostani helyzet nemcsak nekünk fájdalmas, hanem az országnak is rossz, de túl fogjuk élni” – idézi Andreas Treichl Erste Bank-vezérigazgató Magyarországra vonatkozó szavait a 444.hu.

Treichl a Ziar Financiar román üzleti lapnak adott interjút, amely nagyrészt a csoport román érdekeltségéről, a BCR bankról szól, de érintik benne a magyarországi ügyeket is.

Treichl elmondja, hogy a magyar kormány szeretné rávenni az osztrák anyavállalatot, hogy adja el a magyar érdekeltségét, de az Erste ennek ellenére nem tervezi, hogy elhagyná az országot.

Szerinte butaság lenne lyukat fúrni a csoport térképére, hosszabb időben gondolkodnak, már a 19. században is jelen voltak Magyarországon.