Az Opera 24 millióért bérel plakáthelyet Simicskáéktól

Vágólapra másolva!
Hirdetmény nélküli tárgyalásos volt a tender, mert éppen a 25 milliós határ alatt maradt.
Vágólapra másolva!

A Simicska Lajoshoz köthető Mahir Cityposter Kft. nyerte el a Magyar Állami Operaház 24 millió forintos szolgáltatás megrendelésére vonatkozó tenderét.

A Közbeszerzési Értesítő szerint az eljárás nem nyílt, hanem hirdetmény nélküli és tárgyalásos volt, erre pedig az adott lehetőséget, hogy értéke 25 millió forint alatt maradt.

A szerződés szerint az Operaház hirdetési felületeket, azaz plakáthelyeket bérel folyamatos időtartamra, egészen addig, amíg a 24 millió forintos keretösszeg ki nem merül.

A hirdetési felületek többsége Budapest belvárosában, főleg az Opera közelében lévő főútvonalakon illetve bizonyos budai, frekventált helyszíneken lesz, de a megrendelés összességében az egész országra, számos városra szól.