Megsarcolják a használt autók behozatalát

Vágólapra másolva!
A vagyonszerzési illetéket is meg kell fizetni, a legnépszerűbb autóknál körülbelül 40 ezer forintot.
Vágólapra másolva!

A totalcar.hu írása szerint az illetéktörvény januártól úgy módosult, hogy az úgynevezett vagyonszerzési illetéket ezentúl a külföldről behozott autók után is meg kell fizetni, az első itthoni forgalomba helyezés alkalmával. Az illeték összege az autó életkora és teljesítménye szerint sávosan változik.

A szaklap számításai szerint a legnépszerűbbnek számító, 41-80 kilowattos, vagyis 56-108 lóerős típusoknál kilowattonként 450-650 forintos tarifával lehet számolni, vagyis ezeknek a behozatala átlagosan 20-40 ezer forinttal drágul.

A 120 kilowatt feletti járműveknél az illeték miatt 100 ezer forintnál is nagyobb az emelkedés. A portál úgy számol, hogy 40 ezer forintos átlagdíjjal és évi 70 ezresre tehető használtautó importtal az állam bevételei összességében közel 3 milliárd forinttal növekedhetnek.

A piacon az is zavart okozhat, hogy sok kereskedő nem volt tisztában a változásokkal, és eddig, az év első heteiben még a régi szabályok szerint állapította meg az árait,a mikor eladott egy-egy autót. Az illeték befizetésére szóló felszólítást most az új tulajdonosok kapják meg, és jogi viták kerekedhetnek abból, hogy az illetéket melyik félnek kell megfizetnie.