Négymilliárdos éves bevétel nullás áfabevallással

2014.02.01. 09:34

A NAV áfacsalás miatt két és félmilliárd forintot zárolt egy az egyik hipermarketlánc húsipari beszállítójánál.

Két és félmilliárd forintot zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az egyik hipermarketlánc húsipari beszállítójánál, mivel a gyanú szerint jelentős forgalma ellenére nullás áfabevallásokat nyújtott be.

A NAV adóellenőrökből, pénzügyi nyomozókból és pénzügyőrökből álló ötven tagú akciócsoportja a cég telephelyén és képviselőjének lakásán iratokat foglalt le, lementette a számítógépek adatait, és több mint nyolcvan embert meghallgatott. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai pedig a húsfeldolgozó üzemben és a hűtőházban lefoglalták a 672 ezer kilogrammos húskészlet jelentős részét, mert lejárt a termékek szavatossága.

Jelenleg a társaság működésének, üzleti kapcsolatainak, valamint a hipermarketlánccal folytatott kereskedelmének feltérképezését és ellenőrzését végzik a NAV szakemberei. Már most feltételezhető, hogy a négymilliárd forintot meghaladó éves nettó árbevételű cég értékesítései után nem fizetett áfát, közösségen belüli termékbeszerzéseit nem vallotta be, valamint megszegte a foglalkoztatottak bejelentésére vonatkozó szabályokat - áll a NAV közleményében.

A költségvetésnek okozott kár megtérüléséhez a NAV 2,5 milliárd forint erejéig zárolta a cég bankszámláját, lefoglalta a vevőkkel szembeni követeléseit, valamint ingó- és ingatlanvagyonát. Az adóellenőrzéssel párhuzamosan a NAV illetékes bűnügyi igazgatósága különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást - tudatták.