A horvátok fogást keresnek az INA magyar elnökén

Vágólapra másolva!
Vizsgálatot indított a horvát pénzügyi felügyelet, mert a Mol ellenőrzése alatt álló INA nem reagált a nemzetközi választottbírósági eljárási kezdeményezésre. A vizsgálat kiterjed Áldott Zoltánra, az INA igazgatóságának magyar elnökére is.
Vágólapra másolva!

A horvát köztelevízió olyan dokumentumokhoz jutott, amelyekből véleménye szerint egyértelműen kiderül, hogy a pénzügyi felügyelet vizsgálja, miért nem reagált az INA arra, amikor a Mol bejelentette, hogy az INA-ban meglévő részvényeit eladhatja. Áldott Zoltán szerepe is vizsgálat tárgya, mivel ő az INA igazgatóságának az elnöke, és egyben a Mol tárgyalódelegációjának is tagja, ami esetleg felvetheti az összeférhetetlenség kérdését. A hírre a horvát pénzügyi felügyelet nem kívánt reagálni.

Az INA szerint a bizalmas információk kezelése és Áldott Zoltán részvétele a tárgyalásokon összhangban van a törvényi előírásokkal és a vállalat belső szabályzatával is, ezért a horvát olajvállalat szerint nem fér kétség a törvényesség betartásához.

A Mol még tavaly novemberben, a Budapesti Értéktőzsde honlapján jelentette be, hogy nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményez a horvát kormány ellen a horvátországi befektetéseinek védelmében. Álláspontja szerint a zágrábi kormány nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait. A horvát kormány válaszlépésként januárban közölte, hogy az ENSZ Genfben működő nemzetközi kereskedelmi jogi bizottságához fordul a vita rendezése érdekében. A szervezethez intézett levelében azt írta, szeretné, ha részben semmissé nyilvánítanák azt a 2009-es megállapodást, amellyel a Mol irányítói jogokat szerzett az INA-ban, és átvette a horvát vállalat gázüzletágát.

A horvát állam és a Mol Nyrt. tulajdonában lévő INA olajipari vállalat jövőjéről 2013 szeptemberében kezdődtek megbeszélések. A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, míg a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal. A Mol többször megerősítette, ha nem tud megállapodni a horvát kormánnyal az INA jövőjéről, a magyar cég kész az INA-részvények eladására.