Az orosz állami bank nem adja a Dunaferrt

Vágólapra másolva!
Varga Mihályt kikosarazták, az asztalra került a Malév és Paks is.
Vágólapra másolva!

Nem fogadták el a magyar kormány ajánlatát az ISD Dunaferr Zrt. orosz tulajdonosait tömörítő Vnyesekonombank képviselői a csütörtöki tárgyalásokon. Varga Mihály kérdésére, hogy eladnák-e a kohót, egyértelmű nemmel válaszoltak.

A Magyar Nemzetnek a tárgyalásokon részt vevő Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke elmondta: az orosz fél egyértelművé tette, hogy Magyarországon Kelet-Közép-Európa legversenyképesebb vasgyárát szeretnék létrehozni. Ennek érdekében aláírták az első számú kohó felújításáról szóló szerződést.

Azt ígérték, hogy a gyáregység augusztus 20-ig elkészül, Dorkota Lajos szerint ezzel megnyugodhatnak a dunaújvárosiak, hiszen 3500 ember munkahelye marad meg. Nincs szó a korábbi 1500 fős létszámleépítésről, a legutóbbi megállapodásban szereplő 400 főn felül újabb embereket nem küldenek el a vasműből.

Hozzátette: látható, hogy az oroszok nem pénzben, hanem rendszerben gondolkodnak, a találkozón nagyon elszántak voltak abban a tekintetben, hogy újabb fejlesztésekkel növeljék a gyár színvonalát.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint az orosz állami bankkal folytatott tárgyalásokon a Dunaferr mellett téma volt a Malév és Paks ügye is. A Malévba a működés utolsó éveiben összesen mintegy 130 millió eurót pumpált a Vnyesekonombank, amelyet a csőddel gyakorlatilag elvesztett.