A kormány szétosztott 7,5 milliárd forintot

Vágólapra másolva!
Ismét hozzányúlt a költségvetési tartalékhoz a kormány, így az összesen 113 milliárd forintos éves keretből idén már 13 milliárdot fel is használt.
Vágólapra másolva!

A Magyar Közlönyben megjelent határozatok alapján ma összesen 7,5 milliárd forinttal csökkent a költségvetési tartalék, és jelenleg 99,7 milliárd forinton áll – írja a Napi.hu. Szigetszentmiklós 2,9 milliárd forintból fejlesztheti az iskoláit, Veszprém pedig 700 milliót kap a feladatai ellátására. A Veszprémi Aréna építési hitelét 600 millió forinttal támogatja a kormány, a lap számítása szerint ez az idei törlesztőrészlet összege lehet. Veszprém további 700 millió forintot kap a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark költségeire.

A Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi, vízügyi hatóságainak 262 millió forint jut, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalnak pedig 1 milliárd. Összesen 174 millió forintot kap a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a dologi kiadásaira és tanácsadói díjakra. A tartalékból összesen 1,3 milliárd forinthoz jut a Lázár János vezette Miniszterelnökség, ebből 800 millió forint eddig meg nem nevezett beruházásokra mehet, 250 millió forintból a Nemzeti Sírkert gazdálkodhat, 184 milliót pedig a kommunizmus áldozatai emlékmúzeuma költhet el.