Vágólapra másolva!
Az engedélyeztetés nem zárult le, a cégvezető szerint minden rendben van.
Vágólapra másolva!

A Sólyom Hungarian Airways Kft. kitart amellett, hogy egyetlen gépe felszáll, amint megkapja az engedélyt, de az ehhez szükséges feltételeket a hatóság szerint még mindig nem teljesítette – írja a Napi Gazdaság.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság a lapnak azt mondta, hogy a cégnek számos engedélyeztetési eljárása fut párhuzamosan, Vágó József ügyvezető pedig nem kérte ezek felfüggesztését.

A tavaly augusztusban bemutatott, eddigi egyetlen repülőgép megvan, az engedélyek birtokában egyelőre ez szállhatna fel, de azt nem tudni, hova repülne, és az sem világos, hogy milyen üzleti modell szerint. Vágó József a lapnak most azt mondta, hogy a Sólyommal minden rendben van, a cég nincs felszámolás alatt. A társaságban tavaly novemberben szerzett részesedést a Charity March Jótékonysági Menet Kft. Az eredeti tervek szerint az első járatoknak már tavaly ősszel el kellett volna indulniuk.