Százmilliárdokat hoz Magyarországra a Deutsche Telekom

Vágólapra másolva!
Nincs visszaút, mi leszünk a legjobbak – mondta Orbán Viktor, amikor aláírta a szerződést a céggel.
Vágólapra másolva!

Partnerségi együttműködést kötött az állam a Magyar Telekommal. „Most már nincs visszaút, mi leszünk a legjobbak, átléptük a Rubicont” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a cég német anyavállalata, a Deutsche Telekom első emberének, Timotheus Höttgesnek, amikor ellátta kézjegyével a szerződést.

A partnerségi megállapodás többet tartalmaz, mint a korábbi stratégiai szövetségek, legfőbb eleme az, hogy a Magyar Telekom és az állam a partnerek által Digitális Magyarországnak elnevezett jövőkép építésében működik együtt. E szerint – részben a magyar állammal közös finanszírozásban – a cég a következő években több százmilliárd forintot fektet be Magyarországon, és ezzel 2018-ra minden magyar háztartásban elérhetővé válik a széles sávú távközlési kapcsolat. A terveknek része az otthonok és települések biztonságának javítása is intelligens, felhasználóbarát megoldásokkal, a lakosság és vállalkozások energiaszükségletének egyszerű kontrollját lehetővé tevő eszközök biztosítása, kényelmes és biztonságos mobilfizetési megoldások bevezetése, a közigazgatás folyamatainak egyszerűbbé, átláthatóbbá és gyorsabbá tétele a legmodernebb internetalapú megoldásokkal.

"Az új technológiák és infokommunikációs megoldások intenzív használata hozzájárul az emberek életminőségének, a vállalkozások hatékonyságának és a magyar gazdaság nemzetközi versenyképességének javításához. A vállalat célja továbbá a digitális írástudás és a biztonságosabb internethasználat széles körű elterjesztése" - mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

Höttges a beszédében a vasfüggöny lebontásától kezdve méltatta a magyar–német kapcsolatokat, és benne a DT 20 éves magyar jelenlétét, ugyanakkor utalást is tett arra is, hogy az elmúlt időszakban nem mindig érezték teljesen befektetőbarátnak az itteni környezetet, de a mostani tárgyalások nyugvópontra juttatták ezt az ügyet. "A cégcsoport kész befektetni Magyarországon, és a megállapodás jó esélyt ad arra, hogy ennek eredménye a Digitális Magyarország megteremtése legyen"- mondta Kerstin Günther, a Magyar Telekom igazgatóságának elnöke.

„Kötelező feladatként számokat is kell mondanom, a dolog úgy fest, hogy 1800 milliárd forintot ruházott be a cég eddig Magyarországon, és évente 140 milliárd forint adót fizet, emellett közvetve 12 ezer magyar családnak biztosítja a megélhetését” – mondta Orbán Viktor. A távközlési szektorra vonatkozóan a miniszterelnök megjegyezte, hogy a nemzeti össztermék 12-14 százalékát állítja elő, és a növekedés 25 százalékát adja, majd hozzátette: „azt a lovat kell ütni, amelyik húz, ez már csak így van, még ha nem túl igazságos is, abban kell erősnek lenni, amiben egyébként is jók vagyunk”.

Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.