Távozott a jegybankból Doubravszky György

Vágólapra másolva!
Távozott a jegybank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának éléről Doubravszky György - mondta az MTI kérdésére Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője kedden a privatbankar.hu értesülésére reagálva.
Vágólapra másolva!

A lap azt írta, Doubravszky Györgyöt leváltották a központ éléről, és feladatait ideiglenes jelleggel Freisleben Vilmos, az MNB felügyeleti területén működő fogyasztóvédelmi igazgató látja el. Binder István az MTI-nek csak annyit mondott: megerősíti, hogy "Doubravszky György a hét elején távozott a központ éléről".

Doubravszky György korábban a pénzügyi jogok biztosa volt, majd tavaly októberben felmentését kérte a feladata alól. A Nemzetgazdasági Minisztérium akkor azt közölte, hogy a biztos hivatalát is megszünteti, a fogyasztói jogok védelmét pedig a Magyar Nemzeti Bankhoz irányítja.

Matolcsy György a frissen létrejött Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ vezetésére kérte fel a lemondott ombudsmant, aki most 5 hónap után távozik erről posztról.