Tizenkilencre lapot húzott Matolcsy jegybankja

Vágólapra másolva!
A várakozásoknak megfelelően, de a kockázatokkal nem törődve kamatot csökkentett a jegybank. A lépés az utolsó lehetett a sorban, legalábbis a piaci várakozások és néhány jegybanki megszólalás szerint.
Vágólapra másolva!

Újabb 0,1 százalékponttal csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, az alapkamat így 2,6 százalékra süllyedt. A tanács 2012 augusztusa óta minden hónapban, egymás után tizenkilencszer csökkentette a kamatot.

A lépésre számított a piac: a Portfólió.hu által megkérdezett 12 elemzőből 8 várta a 0,1 százalékos csökkentést, egy szakértő ennél is nagyobb vágást várt, hárman pedig a tartással számoltak. A csökkentés viszont egy időre az utolsó lehetett, legalábbis a piaci várakozások alapján. A Goldman Sachs szerint véget ért a közel másfél éves csökkentési ciklus, a 12 megkérdezett elemző pedig átlagosan a mostaninál nagyobb kamatot vár év végére, vagyis decemberig már kamatemelés jöhet.

A jegybank az előző döntések utáni indoklásaiban jelezte, hogy az inflációt tartja elsődlegesnek – erről Matolcsy György jegybankelnök is többször beszélt. Az áremelkedés pedig januárban 0 százalékra esett, és februárban is csak 0,1 százalék volt. A jegybanki tanács legutóbbi kamatdöntési közleményében kifejezetten úgy fogalmazott, hogy lát még teret a további csökkentésre, a keddi döntés után kiadott közleményben ennél már óvatosabbak voltak. Látnak még lehetőséget kamatvágásra, ha a külső környezet támogatja ezt, de az se baj, ha nem lesz újabb vágás, mert a célul kijelölt szint környékén vannak már.

Egyelőre nem tudni biztosan, hogy a keddi csökkentés az utolsó volt-e, de a piaci várakozásokon túl több más jel is utal arra, hogy tovább már nem fog menni a jegybank. Erre az egyik alelnök, Balog Ádám is utalt. Március közepén azt mondta a köztévében, hogy "újra kell értékelni a helyzetet, komoly munka folyik ezzel kapcsolatban, és ez már látszani fog március-április-májusban". Pleschinger Gyula, a monetáris tanács tagja, aki februárban tartásra szavazott, azt mondta, minden újabb csökkentés exponenciálisan növelné a kockázatokat.

Szavai alapján a jegybank igen nagy kockázatot vállalt fel. A forint az elmúlt hetekben nem tudott tartósan 310 alá erősödni, a döntés előtti percekben is 312 forint körül járt az euró.