Lázárék körbelőtték a Közgépet az offshore-vadászattal

Vágólapra másolva!
Az A38 és a Tatabánya Erőmű is rajta van a nyilvánosságra hozott listán, amely az átláthatatlannak bizonyult pályázati nyerteseket sorolja fel. Mindkét cégnek van kapcsolódási pontja a Közgéphez.
Vágólapra másolva!

Nyilvánosságra hozta a Lázár János által vezetett Miniszterelnökség azt a listát, amelyre azok a 2007–2013 közötti uniós pályázati nyertesek kerültek, amelyek nem feleltek meg az átláthatósági szabályoknak. Korábban Csepreghy Nándor helyettes államtitkár úgy fogalmazott, "nem juthatnak közpénzhez offshore vállalkozások".

Az offshore-vadászat tavaly nyáron kezdődött, és először csak azokat listázták, akik át sem vették a nyilatkozatot, majd azokat, akik átvették, de nem válaszoltak. A mostani körben átvizsgálva a 46 ezer pályázóból már azokat szűrték ki, amelyek nem feleltek meg az átláthatóságnak, így akadt fenn a rostán a Csányi Sándor nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó Bonafarm-Bábolna is.

A listán azonban további több mint 270 cég is szerepel, ezek között van az A38 Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft. és a Tatabányai Erőmű is. Mindkettőnek magyar cégek a tulajdonosai, de a tulajdonosi láncban feltűntek olyan külföldi vállalkozások is, amelyek tulajdonosi háttere nem beazonosítható. A helyettes államtitkár ugyan offshore-ról beszélt, de valójában a Miniszterelnökség nem kifejezetten adócsalókat keresett, hanem olyanokat, amelyeknek nem deríthető ki egyértelműen, hogy kik a tulajdonosai.

Átláthatatlan volt az A38

Az A38 tulajdonosa a Zászlóshajó Kft., amely K. Petrys Kulturális Kft. és két magánszemély mellett a Tramite Kft. tulajdonában van. A Tramite korábban HEPA Kft. néven működött, és könyveléssel foglalkozott, és a panamai bejegyzésű Shakewell Entertaintment & Broadcasting nevű társaságé volt a 2008-as pályázat idején. Ez lehetett a gond, mivel a panamai cég tulajdonosi köre nem világos, így nem felelhetett meg az átláthatósági szabályoknak.

Azóta a Tramite tulajdonost váltott, így az "offshore"-háttér is megszűnt. Patonai Péter vette át az A38 tulajdonosának egyik tulajdonosát jelentő céget 2011-ben. Patonai Péter 1998 és 2000 között a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója volt. Az elnöki tanácsadói között pedig felbukkant a Népszabadság szerint Simicska Lajos volt APEH-elnök, akinek az érdekeltségébe a Közgép Zrt. is tartozik, és a Fidesz pártpénztárnoka volt. Bár az A38 közvetve Patonaié, a pályázat miatti "offshore"-listázás nem érinti.

Az A38-at azonban azon kívül, hogy felkerült az "offshore-listára", nem éri hátrány. Az átláthatósági szabályok ugyanis csak az új alkotmánnyal, 2012 január 1-jével léptek életbe, tehát csak azoktól kérheti vissza a támogatási pénzt a kormány, akik ezen dátum után kaptak forrást. Mivel az A38 pályázata korábbi, nem kell fizetniük. Ezzel együtt meglepődtek, mert a pályázattal szabályosan elszámoltak. Március 30-án részt vettek a közép-magyarországi régiós pályázati nyílt napon – két nappal később pedig érkezett a minősítés.

Kérik vissza a képzési pénzt

Az "offshore-listára" került a Tatabánya Erőmű is, holott a többségi tulajdonosa a tatabányai önkormányzat 51 százalékkal. Az erőmű kisebbségi tulajdonosa azonban az ELMIB Energetikai Szolgáltató, amelyet ugyan az állam alapított 2000-ben, de 2005-ben privatizálták. A cég többségi tulajdonosa az ELMIB-csoportot összefogó ELMIB Első Magyar Infrastruktúra Befektetési Zrt. (50,2 százalékkal), amely pedig 1 részvény kivételével a svájci ELMIB AG tulajdonában van.

Bár több áttételen keresztül, de az erőműnek is van kapcsolódási pontja a Közgéppel. Az ELMIB Energetikai Szolgáltató kisebbségi tulajdonosa ugyanis az Energott Kft., amely a 2008-as pályázat idején fele-fele arányban osztozott a Közgép Zrt.-vel a Közgép Energia Kft.-n. 2013 elején a Közgép kivásárolta az Energottot a cégből, így a tulajdonosi kapcsolat megszűnt.

A Tatabánya Erőmű több pályázaton is nyert, de a listára csak kettő került fel. 2012-ben egészségre nevelő programra kaptak közel 10 millió forintot, amelyet majdnem teljesen le is hívtak. A másik egy 2013-as munkahelyi képzési pályázat, amelyre ugyan 15,5 milliót állapítottak meg számukra, de ebből egyelőre csak 3 milliót hívtak le, ezt követeli tőlük vissza az állam.

"Megdöbbentett, hogy nem vagyunk átláthatók. Arról tudtunk, hogy a kisebbségi tulajdonos magyar" – mondta Frankné Zentai Judit, az erőmű gazdasági igazgatója. Egy banki ügyintézéshez egyszer ugyan elő kellett ásni a teljes tulajdonosi struktúrát, és akkor feltűnt, hogy az ELMIB AG-nak nem tudják megszerezni a cégkivonatát. A pályázatnál azonban erre nem volt szükség, és nem tudták, hogy ennek jelentősége van a pályázatnál. Most egyelőre a 3 millió forint előleg visszafizetésére kaptak felszólítást, a 10 milliós pályázatról hivatalosan eddig csak annyit tudnak, hogy vizsgálat folyik. A gazdasági igazgató nem tudta megmondani, hogy megküzdenek-e az eddig elnyert pénzükért, mert egyelőre még a jogászuknak kell megmutatni a felszólítást.