A Mol szállítja a gázolajat a mozdonyokhoz

Vágólapra másolva!
A MÁV megrendelésének értéke 54 milliárd forint, verseny nem volt a tenderen.
Vágólapra másolva!

A MÁV Zrt. által kiírt nettó 54 milliárd forintos keretösszegű, gázolaj szállítására vonatkozó tendert egyetlen ajánlattevőként a Mol Nyrt. nyerte meg.

A tárgyalásos közbeszerzésen elvileg a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást vállaló ajánlattevő lett volna a nyertes. A kért gázolajat vasúti tartálykocsival és tankautóval kell eljuttatni a megrendelőhöz, a MÁV pedig a mozdonyok hajtóanyagaként fogja használni.

A Közbeszerzési Értesítő adatbázisa szerint a Mol már korábban is nyert a MÁV gázolajszállításra kiírt tenderén: 2010-ben évi 45 ezer tonna gázolaj szállítását vállalta a nagykereskedelmi árnál 2 forinttal olcsóbban, évi nettó 17,4 milliárd forintért.