Így mentik a jövőben a bajba jutott bankokat

Vágólapra másolva!
Elfogadta kedden az Európai Parlament azokat az új jogszabályokat, amelyek egységesen szabályozzák a bajba került bankokat. Létrejön egy 55 milliárd eurós közös szanálási alap, és a tagállamoknak kötelező lesz létrehozni egy betétgarancia-alapot.
Vágólapra másolva!

Az egységes bankszanálási irányelv azt fekteti le, hogy a csőd közelébe került bankok talpra állítása vagy szanálása folyamán kinek a pénzét milyen sorrendben lehet felhasználni. Azokat veszi előre, akik pénzt fektetteka bankba, vagyis a részvényeseket és a pénzintézet hitelezőit, a sor végére helyezi az adófizetőket. Rendelkezik arról is, hogy a bankokra kivetett terhekből minden tagállamnak saját bankszanálási alapot kell létrehoznia.

Az egyes államokban létrehozott szanálási alapokból néhány év alatt egy 55 milliárd eurós egységes alap jön majd létre. Ez úgy történik, hogy a tagállamok már az első két évben beteszik a közösbe a teljes összeg 60 százalékát, a maradékot pedig további hat év alatt folyamatosan töltik majd át a saját alapjukból. Ez az eurózóna tagjaira automatikusan érvényes és számukra kötelező, a többi uniós ország számára pedig lehetséges opció.

A bankszanálás szabályaihoz hasonló módon kell létrehozniuk a tagállamoknak a maguk betétgarancia-alapjait a bankok hozzájárulásaiból annak érdekében, hogy a 100 ezer eurónál kisebb betétek maradéktalanul biztosítva legyenek, de ne az adófizetőknek kelljen állniuk a számlát, ha egy bank már nem tud helytállni a betétesek jogos követeléseiért.

Az Európai Parlament kedden arról is szavazott, hogy a jövőben mindenkinek, aki az Európai Unióban él, jogában áll majd, hogy bankszámlát nyisson, és ezt sem lakhely, sem állampolgárság alapján nem lehet majd senkitől megtagadni, a bankok mindössze azt kérhetik számon valakin, hogy miért akar pont abban az országban számlát nyitni. A jogszabály emellett azt is előírná, hogy az alapvető fizetési számlákkal járó költségeket uniós szinten egységesíteni kell, hogy összehasonlíthatóak legyenek egymással, valamint a bankoknak tájékoztatniuk kell ügyfeleiket, hogy ilyen szolgáltatást is kínálnak. Ezt a jogszabályt még a tanácsnak is formálisan el kell fogadnia, majd a tagállamoknak két évük lesz, hogy átültessék a szabályozást saját jogrendjükbe.