MNB: A Magyar Takarék megveheti a Takarékbankot

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Magyar Takarék Zrt. és rajta keresztül az FHB Jelzálogbank tulajdonszerzését a Takarékbankban - közölte az FHB a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
Vágólapra másolva!

Az engedély a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. 50 százalékot elérő közvetlen tulajdonszerzésére vonatkozik a Takarékbankban, és egyúttal a jegybank azt is jóváhagyta, hogy az FHB 10 százalékot meghaladó, de 20 százalékot el nem érő közvetett befolyásoló részesedést szerezzen a Magyar Takarék Zrt.-n keresztül. A közlemény megfogalmazása szerint az FHB "szoros kapcsolatban áll" a Magyar Takarék Zrt.-vel.

Az MFB és a Magyar Posta március 10-én közölte, hogy a Takarékbank részvénycsomagjára beérkezett ajánlat értékelése és a pályázó projektcéggel folytatott többhetes tárgyalás nyomán március 10-én az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. és a Magyar Posta vezetői aláírták a Magyar Takarék Zrt-vel a Takarékbank 54,8 százalékos részvénycsomagjára vonatkozó adásvételi szerződést. (Erről bővebben itt és itt olvashat.)

Az MNB engedélye azonban még nem jelenti tranzakció lezárását. A Fővárosi Törvényszék bírája ugyanis április 18-án bejelentette, hogy a törvényszék az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult, mert álláspontja szerint alaptörvény-ellenes a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény, így annak megsemmisítését kérte. A bíró annak a pernek a tárgyalásán közölte ezt, amelyet az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség és egy magánszemély indított a magyar állam és társai ellen jogalkotással okozott kár megtérítésére.

A bíróság szerint a törvény több ponton sérti a tulajdonjogot, összeférhetetlen a tisztességes gazdasági versennyel, és beavatkozott a többségi magántulajdonban álló Takarékbank tagsági viszonyaiba. A bíró elrendelte az eljárás felfüggesztését, az Ab 90 napon belül dönt a törvényszék indítványáról. A bíró azt is elmondta: a törvényszék a továbbiakban is megtiltja, hogy a Magyar Posta a tulajdonában lévő Takarékbank Zrt. részvényeket bármely személyre átruházza. Ez azt jelenti, hogy az MFB Takarékbankos részvényeit megkaphatja a Magyar Takarék, de a Magyar Posta pakettjét egyelőre nem lehet átruházni.

A bírósági akadályok miatt egyébként közben új megoldás körvonalazódik: a Magyar Takarék átváltozó kötvények révén valószínűleg akkor is hozzájut a Posta tulajdonrészének megfelelő nagyságú paketthez, ha az Alkotmánybíróság végül megbuktatja az integrációs törvényt. Erről itt és itt olvashat.