Vágólapra másolva!
A Nemzeti Nyomozó Iroda hivatali visszaélés miatt nyomoz az Alt Cash Kft. és a Japán Cash Kft. online pénztárgép-engedélyezésének ügyében, a büntetőeljárásnak eddig két gyanúsítottja van – közölte a Népszabadsággal Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Vágólapra másolva!

A rendőrök november 25-én, alig több mint két héttel az után szállták meg az Alt Cash telephelyét, hogy a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal (MEKH) megadta az engedélyt az pénztárgépek forgalmazására. Számos dokumentumot lefoglaltak, majd három nappal később elvitték a kifogásolt pénztárgépek prototípusait is.

Az Alt Cash gépei a gyanú szerint nem feleltek meg az előírásoknak, ezért felmerült, hogy az adóhatóság nem tudja majd kellően ellenőrizni az eszközt használó kereskedőket. A Népszabadság írása arra utal, hogy a vesztegetés vádja lett volna a kézzelfogható magyarázat, de a rendőrségi információgyűjtés valószínűleg nem adott kellő alapot erre a vádra, ezért most hivatali visszaélésnek minősíti az esetet.

A Népszabadság arra is utalt, hogy az engedélyezési hivatal nem függesztette fel a szóban forgó pénztárgépek forgalmazását, noha azok megfelelőségét december 21-től igazságügyi szakértővel vizsgáltatta. A szakvélemény elkészülte után, január 23-án viszont azonnali hatállyal betiltotta a kifogásolt gépek forgalmazását. Öt nappal később a rendőrség ismét házkutatást tartott az Alt Cashnél, de akkor már a MEKH illetékes részlegét is megszállta. A cég túlzónak ítélte a hivatal álláspontját és a szankciót.