Tévé- és rádióműsorokat támogat az NGM

Vágólapra másolva!
Tanácsadás, brüsszeli lakásbérlés, tévé és rádióműsorok – többek közt ezekre költött az idén a gazdasági minisztérium.
Vágólapra másolva!

Nyilvánosságra hozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az ötmillió forintnál nagyobb értékű szerződéseit – írta a Napi.hu.

A Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda bruttó 48,8 millió forintért készítette elő és ellenjegyezte a kaszinópályázati anyagokat. Az NGM a lehetséges 11 koncesszióból hetet osztott ki a már meglévő kettő mellé. A Napi.hu szerint az ügyvédi ellenjegyzés érthető, de az már kevésbé, hogy a minisztériumi apparátus miért nem volt képes előkészíteni a pályázatot.

A Sárhegyi irodán túl további 30 millió forint értékben van szerződése a minisztériumnak ügyvédi irodákkal. A Lékó és Társa Ügyvédi Irodával 19,8 millió forintért szerződtek a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap jogi ügyeinek vitelére. A Horváth és Társai Ügyvédi Irodával "kiemelt közlekedési projektekkel összefüggő, közösségi joggyakorlatra is kiterjedő, gazdasági jogi tanácsadásra" szerződtek 9,9 millió forint értékben, a szerződés csak február–márciusban élt.

Az NGM 5 millió forintért bízta meg Gazdag László közgazdászt, hogy gazdaságpolitikai elemzéseket végezzen, és tanácsokat adjon. A Slot Consulting Kft.-vel és a Capitol Consulting Group Kft.-vel légügyi témában szerződtek 3,2-3,2 millió forintért.

Az OTP Travel 89,1 millió forintért utaztatta az NGM munkatársait május 1-jéig. Az NGM tavaly kötött 195,9 millió forintos keretszerződést a feladatra. A minisztérium több lakást is bérel munkatársainak Brüsszelben magánszemélyektől és ingatlanközvetítőktől.

Az NGM televíziós műsorokat is rendelt, több mint tízmillió forint értékben. Az Echo Hungária Televízió Zrt. 4,1 millió forintért készítette "A Díj" című műsort, amely márciustól már "Sikeresek, vállalkozók" címen fut. A Lánchíd Rádió 4,2 millió forintért készíti a Kilátó-Látványtár című magazinműsort és 3,6 millióért az Összegző című műsort.