Magánember nem reklámadózik

Vágólapra másolva!
Ismét módosították a reklámadótörvényt, magánszemélyeknek nem kell fizetniük facebookos vagy google-os hirdetésekért.
Vágólapra másolva!

Magánszemélyeknek nem kell reklámadót fizetniük ha a Facebookon vagy a Google-nál hirdetnek, ilyen értelemben módosította - egy módosító idítvány módosításaként - az Országgyűlés pénteken a reklámtörvényt. Az eredeti korrekció, amelyet L. Simon László fideszes képviselő nyújtott be a két hete elfogadott reklámadótörvényhez, úgy szólt, hogy a reklám megjelentetőjének nyilatkoznia kellene adókötelezettségéről, ha ezt nem teszi meg, akkor ez a reklám megrendelőjét – a reklámügynökséget vagy a reklámozót – terheli. Az adó mértéke a havi reklámköltés 25 ezer forint feletti részének 20 százaléka lett volna.

Nem emlékezett

Az RTL Klub keddi híradójának nyilatkozva először L. Simon László nem emlékezett arra, hogy módosítása tartalmazza a magánszemélyek kishirdetéseinek megadóztatását. Az is kiderült, ilyen Facebook-os fizetett reklámokkal előszeretettel élnek politikusok, L. Simon László is. Módosításának másik célja egyébként az volt, hogy az RTL Klub mégse kapjon jelentős kedvezményt a reklámadó megfizetése alól korábbi veszteségelhatárolása miatt.

A módosítás módosítása

Gulyás Gergely ezután nyújtott be újabb módosítást, amely azt szolgálja, hogy magánszemélyeknek ne kelljen megfizetniük az adót, így a reklámozó politikusok is mentesülnek. Felemelkedett az értékhatár is, nem havi 25 ezer forintig, hanem 2,5 millióig nem kell adózni cégeknek, egyéni vállalkozóknak sem.

A globális szereplők utolérték a hazaiakat

L. Simon László a törvényalkotási parlamenti bizottság ülésén azt mondta: támogatja a javaslatot, bár az nem szolgálja eredeti előterjesztése célját, azt, hogy a multinacionális internetes cégeket rávegyék az adófizetésre. Tény, a nagy nemzetközi internetes vállalkozások a hazai reklámköltésből is egyre nagyobb szeletet hasítanak ki, a globális szereplők bevétele mára gyakorlatilag utólérte a hazaiakét, miközben a Google vagy Facebook Magyarországon ehhez képest minimális befektetést eszközölt.

Aligha segít a kicsiken

E cégek néhány alkalmazottat fizetnek nálunk, a hazai vállalkozások - például a hírportálok - viszont sok alkalmazottat próbálnak eltartani, az ő tevékenységük sokkal több kiadással jár. Nekik tehát valóban fáj, hogy a netes reklámpiac növekményét szinte teljes egészében a világcégek fölözik le. Iparági adatok azt mutatják, hogy a digitális reklámpiac (internet és mobil) reklámbevételeiből 2009-ben még csak 21, 2011-ben 36, tavaly pedig már 46 százalékot vittek el a globális szereplők. Ugyanakkor az is igaz, a Facebook- vagy Google-hirdetések megadóztatása aligha segít ezen a problémán, a törvénymódosítás megfogalmazása eleve arra utal, hogy az adót nem sikerül majd beszedni a multinacionális internetóriásoktól, azt a reklámozók fogják megfizetni. Lehet tehát, hogy némileg kevesebben hirdetnek majd a nagyoknál, de ettől aligha nő érdemben a hazai internetcégek bevétele.