Piaci árfolyamon forintosíthatják a devizahiteleket

Vágólapra másolva!
A londoni elemzők egyetértenek abban, hogy ősszel a kormány piaci vagy ahhoz közeli árfolyamon forintosítja majd a devizahiteleket. Az alacsony árfolyam túlságosan megterhelné a magyar bankokat és a költségvetést.
Vágólapra másolva!

A Fitch Ratings és a Goldman Sachs pénzügyi elemzőcégek szakemberei egyetértenek abban, hogy a magyar kormány ősszel nem fog túlságosan alacsony átváltási árfolyamot meghatározni a devizahitelek forintosításához, írja a Napi.hu. Minden 10 százalékos, a piaci árfolyamtól lefelé való eltérés 1.2 milliárd eurós veszteséget jelent majd a bankszektornak, és ha a magyar tulajdonú bankok jelentős tőkepótlásra szorulnak, az a költségvetést is megterheli. A kormánynak jelenleg nem nagyon van mozgástere, az unió épp nemrég vetette fel, hogy Magyarország ellen újraindulhat a túlzottdeficit-eljárás.

Tőkepótlásra szükség lesz

Az egyoldalú kamatemelések és az árfolyamrés alkalmazásának tisztességtelensége miatt a bankoknak kárpótolniuk kell majd ügyfeleiket. Egyelőre nem látszik, pontosan mekkora veszteséget fognak elszenvedni, és mekkora tőkepótlásra lesz szükségük. A szabályozások előírnak bizonyos hitelkihelyezési kapacitást és tőkemegfelelést a pénzintézetek számára, ha egy bank fenn akarja tartani működését, akkor ezeknek meg kell felelnie.

Ősszel jön a forintosítás

A következő lépés a devizahitelek teljes kivezetése lesz, azok forintosításával. Erről az ígéretek szerint ősszel alkot majd törvényt a parlament. Az elemzők közt konszenzus van arról, hogy a kormány nem fog nagymértékben eltérni a piaci árfolyamtól az átváltási szabályok meghatározása során.

Teher is lesz

Minden 10 százalékos, a piaci árfolyamtól lefelé való eltérés 1.2 milliárd eurós veszteséget jelent majd a bankszektornak a Goldman Sachs számításai szerint; a kormány játszhat arra, hogy a külföldi tulajdonú hitelintézetek esetében az anyabankok majd pótolják magyar leányaik tőkéjét, a hazai bankok esetében erre nincs lehetőség. A költségvetésnek ezért legalább részben vállalnia kellene a forintosításból adódó terheket, például azzal, hogy a bankok az átváltás költségeit bizonyos százalékban leírhatnák adójukból. Ezzel azonban csökkennének a büdzsé bevételei, amit a kormány nem engedhet meg magának, ha tartani akarja a 3 százalékos GDP-arányos hiánycélt.