Megmarad a Lukoil márka Magyarországon

Vágólapra másolva!
A benzinkúthálózat magyar vevője legalább két évig megtartja a nevet, racionalizálni szeretné a működést és pozitívba fordítaná a veszteséges céget.
Vágólapra másolva!

Fazakas Imre, az orosz Lukoil benzinkúthálózatot megvásárló magyar cég egyik közvetett tulajdonosa a Népszabadságnak azt mondta, a jelenleg veszteséges láncot hatékonyabbá, idővel nyereségessé tennék. A kutakon még legalább két évig megtartják a Lukoil márkanevet, ezért fizetnek is. Fazakas szerint korai lenne még arról nyilatkozni, hogy utána mi lesz.

Projektcég, orosz kötődéssel

A 75 magyar és 19 szlovák Lukoil kutat megvásárló Norm Benzinkút Kft-t 2014 márciusában jegyezték be, 20 milliós tőkével. A cégbírósági adatok alapján valószínűleg projektcégről van szó, amelynek egyik tulajdonosát, a Fazakas Imre által jegyzett Imfa Petroleumot nem sokkal korábban, februárban hozták létre, mindössze12 millió forintos alaptőkével.

Fazakas korábbi pályafutása döntően orosz üzletekhez kötődik, tanulmányait Lvovban végezte, később a Videoton moszkvai kereskedelmi központjának igazgatója lett. A videotonos évek után a Gazprom-leány Panrusgáz vezérigazgatója lett, onnan pedig a Jukosz olajvállalat regionális vezetői posztjára került.

A távolban Belize

A Norm Benzinkút másik tulajdonosa a Benczúr 13. Kft. Ez a 300 milliós tőkével rendelkező, 2013-ban 17 millió forint adózott eredményt felmutató cég a belizei Normeston Trading Ltd. birtokában van.

A Norm ügyvezetője az a Geszti László, aki 2013 elején meglepő hirtelenséggel távozott a Magyar Posta éléről, korábban pedig, 1997 és 2010 között a Mol különböző felső vezetői posztjait töltötte be.

A szankciók miatt mennek

A Lukoil azzal indokolja a térségből való kivonulást, hogy az Oroszország elleni gazdasági szankciók miatt optimalizálja az üzleti tevékenységét, igyekszik leépíteni a külföldi befektetéseit, és az oroszországi projektekre kíván koncentrálni. A szankciók első köréről ugyanakkor csak márciusban született döntés.

A Lukoil csehországi kútjait a Mol vette meg.