Vájárok védik a magyar állam függetlenségét

2014.09.01. 16:09

Két évtized elteltével, a 2014/2015-ös tanévben újraindult a vájárképzés Magyarországon. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az egyik képzőhelynek, a komlói Kökönyösi Oktatási Központ szakiskolájának hétfői tanévnyitóján azt mondta: a leendő vájárok azzal, hogy szenet termelnek majd, a magyar állam függetlenségét is védik.

A politikus közölte, riasztó híreket hallani arról, hogy a nagy kelet-európai átalakulások során elzárhatják a gázcsapokat, és számos ország energia nélkül maradhat. Hangsúlyozta, Magyarország nem engedheti meg magának, hogy ezzel zsarolják, s bár erősen függ a külső erőforrásoktól, a szénvagyonát több milliárd tonnára becsülik.

Hoppál Péter kijelentette: "szeretnénk a magunk kezébe venni a sorsunkat, ehhez meg kell nézni, milyen saját energiaforrásokat vehetünk igénybe a jövőben, és újra szükségünk lesz olyan szakemberekre is, akik azokat felszínre hozzák".