Vágólapra másolva!
Idén még nem lesz nyereséges a Miss Universe Hungary megrendezése – mondta az Origónak Andrew G. Vajna. Vajna Tímea és Andy Vajna három évre vette meg a Miss Universe Hungary megrendezésének jogait. A licenszerződésben benne van, hogy 2016-ban a Miss Universe világversenyét Amerika helyett Magyarországon rendezzék meg.
Vágólapra másolva!

Olcsó volt a licenszjog

A licenszjog egyáltalán nem kerül sokba, de pontos összeget nem árult el Andy Vajna az Origónak. A szépségverseny üzleti részéről Andy Vajna azt mondta: idén a támogatóktól kapott pénzből rendezik meg a szépségversenyt, de jövőre már minden bizonnyal nyereséges lesz Vajna Tímea vállalkozása – tette hozzá.

Miss Universe sajtótájékoztató Andy Vajna Vajna Tímea Forrás: Fotó: Life.hu

Csak a YouTube

Vajna Tímea három millió forintos jegyzett tőkével alapította meg a Beauty Enterprises Hungary Kft., ami lebonyolítja a szeptember 15-i Miss Universe Hungary-t. A versenyre csak meghívásos alapon lehet bejutni. Az eseményt egyetlen tévé sem közvetíti, de a YouTube-on fél órás csúszással meg lehet nézni a szépségkirálynő-jelölteket. Andy Vajna azt is elmondta: terveik között szerepel, hogy jövőre már valamelyik tévétársaság is közvetítse az eseményt.

Vajna Tímea és Andy Vajna Forrás: Fotó: Life.hu

Világverseny Budapesten

Ady Vajna mindent megtesz azért, hogy Magyarország adjon otthont a Miss Universe Internationalnak 2016-ban. Andy Vajna elmondta: két év múlva 190 ország legszebb lányai lepik majd el Budapestet és az eseményt még az NBC is közvetíti.

Magyarország második legdrágább koronája

Vajna Tímea a sajtótájékoztatón bemutatta a szépségkirálynő 1,17 karátos gyémántokkal díszített koronáját, amit az ékszerész egy hónapon keresztül készített. A szépségverseny zsűrijében főleg férfiak kaptak helyet, többek között Zwack Sándor, Krasznai Zsolt plasztikai sebész és Zsidró Tamás fodrász is.