Kötvényekből ad hitelt az Eximbank

Vágólapra másolva!
Minden idők legkedvezőbb állami vagy állami tulajdonú banki kötvénykibocsátását hajtotta végre az Eximbank. Az új forrásból az exportáló vállalkozások és beszállítóik kapnak alacsony kamatozású hitelt. 2014 őszén az Exim megnyitja területi képviseleteit, és új hitelkonstrukciókkal próbálja segíteni a kis- és középvállalatokat.
Vágólapra másolva!

Magyar állami bank még soha nem tudott olyan kedvező feltételekkel kötvénykibocsátást végrehajtani, mint most a Magyar Export-Import Bank: 500 millió dollár értékben adtak el 2020. január 30-ai lejáratú kötvényeket. A papírokat túljegyezték, 2,2 milliárd dollár értékben érkeztek ajánlatok. A kötvényeket 4 százalékos fix kamattal értékesítették.

Felminősítés jön?

A keresletből, a kialakult árazásból és a befektetők visszajelzéseből az látszik, hogy a piac nem ítéli kockázatosnak az Eximbank (és így a magyar állam) eszközeit, mondja Netrán Roland, a bank vezérigazgatója. A hitelminősítők egyelőre nem követik ezt a pozitív értékelést, de a vezérigazgató szerint a piaci várakozások az ország felminősítése felé mutatnak.

Hitel lesz belőle

Az Eximbank a kibocsátásból nyert újabb forrásból is a magyar exportvállalatoknak nyújt alacsony kamatozású hiteleket, kisebb részben közvetlenül, nagyobb részben közvetetten, kereskedelmi bankokon keresztül. A cél az, hogy 2016-ra az exportvállalatoknak nyújtott hitelek 4,3 százaléka az Eximtől származzon. A jelenlegi stratégiát 2012-ben dolgozták ki, akkor ez az adat 1,3 százalék volt, ami európai és régiós összehasonlításban is rendkívül alacsony.

Növekedési hitel exportra

Az Exim olcsó devizaforrást próbál biztosítani az exportáló cégeknek és beszállítóiknak, főleg euróban és dollárban, mivel ezek a cégek a bevételüket leginkább ezekben a devizákban realizálják. Az Eximbank hitele sokban hasonlít a Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjára (kamata például szintén 0,1 százalék), de kimondottan az exportcégeket célozza.

Folyószámlahitel

Ugyanazt a szerepet fogja betölteni a 2014. október 15-től induló mikrohitel az Exim programjában, mint a Nemzeti Bankéban a Széchenyi-kártya. Ez is kedvező, fedezet nélküli folyószámlahitel lesz, amit a pénzintézettel szerződésben álló kereskedelmi bankoknál lehet majd igénybe venni.

Képviseletek nyílnak

Az exportcégek jelentős része nem Budapesten, hanem főleg a határ közelében található. Az Eximbank ezért 2014 őszén képviseleteket nyit az ország nagyobb városaiban. Az érintett vállalatok vezetőinek így nem kell majd minden egyes alkalommal a fővárosba utazniuk, ha valamit el kell intézniük, és a képviseleteken keresztül közvetlenebb kapcsolatot tudnak majd létesíteni a kkv-szektor képviselőivel, véli Netrán Roland.