Terjed a Telekom 4G szolgáltatása

2014.10.01. 17:16

Október 1-től megújítja mobiladat portfólióját a Magyar Telekom, mivel egyre többen neteznek mobiltelefonon. A Telekom az ügyfelek internetezési igényeit figyelembe véve négy új csomagot állított össze. Újdonság, hogy az ügyfeleknek nem kell hosszú távra elkötelezniük magukat: az egyik csomag egy napra is igénybe vehető.

Terjeszkedik a 4G

Christopher Matttheisen a Magyar Telekom vezérigazgatója azt mondta: a hétfői frekvenciapályázat eredményeként most bővülnek majd igazán a mobilnet és a 4G szolgáltatások Magyarországon. A Telekom vezérigazgatója elárulta: 59 milliárd forintot fizetnek a Magyar Államkincstárba az új frekvenciákért.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatójaForrás: Origo

Az ügyfelek elfogadták

A Telekom vezérigazgatója példaként említette, míg a 3G elterjedéséhez 3 évre volt szükség, a 4G-t tíz hónap alatt elfogadták az ügyfelek. Az új frekvenciákkal Magyarország olyan kistelepülésein is elérhetővé válik a mobilnetezés, ahol eddig álmodni sem mertek 4G szolgáltatásról. A Telekom vezetője azt mondta, a náluk kapható 10 mobilkészülékből 7 már képes 4G adatforgalom lebonyolítására. Egy év alatt hatszorosára nőtt a 4G-s ügyfelek száma, ma már negyedmillió telekomos használ szupergyors mobilnetet. 2015-re a magyar lakosság 80 százaléka számára elérhető lesz a 4G-s mobilnet - tette hozzá Christopher Mattheisen. A 4G-s lefedettség most 54 százalékos.

A Telekom 4G lefedettsége a BalatonnálForrás: Telekom

Különböző felhasználók

A Telekom adatai szerint az okostelefonjukon mobilinternettel rendelkező ügyfelek átlagosan havi 40 órát töltenek internetezéssel. Ezen belül vannak, akik szinte csak közösségi oldalakat látogatnak, vannak, akik csak böngésznek és e-maileznek, de vannak az éjszakai baglyok is, akik éjfél után neteznek, és vannak netes tévésorozat-rajongók. Az október 1-től elérhető négy új csomag tematikus és korlátlan adatmennyiség forgalmazására alkalmas, így az ügyfeleknek nem kell állandóan ellenőrizni egyenlegüket. Az új mobil csomagok egyenként és variálva is igénybe vehetők. A 24 órás TVGO például napi 990 forintba kerül, a közösségi oldalak látogatása havi 890 forint, az éjszakai net csomag pedig havi 5590 forintért elérhető.

Turbózási lehetőségek

A már meglévő mobilinternet csomagok is tovább bővíthetők 1 és 3 Gigabyte-os változatban elérhető Turbó adatbővítő opciókkal. Ezek a csomagok rövidtávra is elérhetők és nem terhelik az ügyfeleket hűségidőkkel.


Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.