IMF: Javultak a magyar gazdaság kilátásai

MNB hitelprogram
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap friss jelentése szerint javultak a magyar gazdaság kilátásai; a tavaszi tanulmányhoz képest gyorsabb növekedésre, exportbővülésre, lakossági fogyasztásra, magasabb, de 3 százalék alatti államháztartási hiányra és alacsonyabb inflációra számítanak.
Vágólapra másolva!

Az IMF szerint a belföldi kereslet 3,8 százalékkal nő idén és 2,5 százalékkal jövőre. Az áprilisi jelentésben még 1,8 százalék, illetve 1,6 százalék szerepelt. Az export növekedése 6,3 százalék lesz 2014-ben és 5,3 százalék 2015-ben az új adatok szerint. A tavaszi jelentésében 5,6 százalékos 2014-es és 5,1 százalékos 2015-es kivitel növekedést valószínűsített az IMF.

Gyorsul a fogyasztás

A Valutaalap becslése szerint a lakossági fogyasztás 1,3 százalékkal emelkedik 2014-ben, 1,5 százalékkal 2015-ben. Tavasszal kisebb, 0,7 százalékos, illetve 1,1 százalékos növekedést vártak.
Az IMF mostani álláspontja szerint 2014-ben 0,3 százalékkal, 2015-ben 2,3 százalékkal nőhetnek a fogyasztói árak. Áprilisban gyorsabb ütemű átlagos inflációra, 0,9 százalékos 2014-es és 3 százalékos 2015-ös adatra számítottak.

Van mozgástér a monetáris politikában.

A GDP-arányos folyó fizetési mérleg többlete 2014-ben 2,5 százalék, 2015-ben 2 százalék lesz, a korábbi felmérésben 2,7 százalékos és 2,2 százalékos többlettel számoltak, azaz itt kissé romlottak a számok.

Az IMF a költségvetési hiányt 2,9 százalékosra várja idénre és 2,8 százalékosra jövőre. A tavaszi jelentésben 2014-ben és 2015-ben is 2,6 százalékos hiánnyal számoltak. A GDP-arányos államadósság mértéke szinte változatlan lesz, 2014-ben 79,1 százalékon, 2015-ben 79,2 százalékon állhat. Ebben a statisztikában nincs eltérés az IMF tavaszi és őszi számai közt.

A pénzpiaci sokkok kockázatot jelentenek

Az IMF a pénteki tanulmányban is megállapítja, hogy a magasabb közkiadások segítették a magyar növekedést. A jelentésben szerepel, hogy külföldi kitettség és a külső adósság mértéke miatt Magyarországnak továbbra is nagyobb kockázatot jelentenek a pénzpiaci sokkok, mint más régiós államoknak. A jelentés megemlíti, hogy Magyarországnak elvileg van mozgástere monetáris politikájában, de gyakorlatban ezt nem tudja teljesen kihasználni a fiskális stabilitás ingatag helyzete miatt, és a forint árfolyamának megváltoztatása nélkül.

Christine Lagarde az IMF elnöke. Forrás: AFP/Sebastien Nogier

Már kedden is dicséretet kaptunk

Az IMF már kedden kiadott World Economic Outlook tanulmányában javította prognózisát a korábbihoz képest, a pénteken kiadott Közép- Kelet- és Délkelet-Európát vizsgáló regionális tanulmányában megismétli a főbb számokat, és részletesebb, átfogóbb képet adnak a gazdasági helyzetről.

Ahogy a keddi WEO tanulmányban is szerepelt, a magyar bruttó hazai termék (GDP) reálértéken 2,8 százalékkal nő 2014-ben és 2,3 százalékkal 2015-ben. Tavasszal még 2 százalékos 2014-es és 1,7 százalékos 2015-ös gazdasági növekedést vártak.