Újra kelendő a lakáshitel

Vágólapra másolva!
Másfélszer annyit vettünk fel, mint tavaly.
Vágólapra másolva!

2014 első félévében több mint 23 ezer lakáshitelt engedélyeztek Magyarországon közel 101 milliárd forint értékben, így az engedélyezett hitelek számában 2013 első félévéhez képest 33, összegében 53 százalékos a növekedés, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleményéből.

A kormány támogatja

2014 első felében az engedélyezett lakáscélú hitelek számának 23, összegének 29 százaléka volt államilag támogatott. Ez emelkedést mutat az előző év azonos időszakának 18, illetve 20 százalékos arányához képest. A növekedést a támogatott forinthitelek újbóli bevezetése magyarázza, írja a KSH.

Alacsony bázis

Az emelkedés részben az alacsony bázis hatása a KSH szerint, 2013 első felében ugyanis negatív csúcsot döntött az engedélyezések száma és összege. Viszont azt is jelzi, hogy a bankok hitelezési tevékenysége erősödött. Az engedélyezett átlaghitel összege 4,3 millió forintra nőtt, ez 500 ezer forinttal több, mint 2013 azonos időszakában volt.

A fele deviza

A KSH adatai szerint 2014. június 30-án a lakáshitelek állománya 3325 milliárd forint volt – ez a 2013. évi bruttó hazai termék (GDP) 11 százalékának felel meg –, aminek több mint 53 százalékát devizaalapú lakáshitelek tették ki.