A Költségvetési Tanács ma már láthatja a jövő évi költségvetést

Vágólapra másolva!
A banki elszámoltatás éve lesz, és a bürokrácia is csökkenhet.
Vágólapra másolva!

Ma küldi el a Nemzetgazdasági Minisztérium a Költségvetési Tanácsnak a 2015-ös költségvetést.

A közleményük szerint az NGM a költségvetés kidolgozásánál arra törekedett, hogy egyrészt 2015. a banki elszámoltatás éve legyen, és részben ennek köszönhetően több pénz maradjon a családoknál, ezzel is erősítve a nemzetgazdaság számára fontos belső keresletet. A kormány másik fő célja, hogy nagyarányú bürokráciacsökkentést indítson el Magyarországon, ami az ország gazdasági versenyképességét jelentősen javítja.

A kormány a törvényi előírást betartva legkésőbb október 31-ig beterjeszti az Országgyűlésnek a jövő évi költségvetés tervezetét, ami a benyújtással válik nyilvánossá.