Tiltólistán a fizetős betegek a közkórházakban

egészségügy recept felírás kórház
Nyíregyháza, 2012. szeptember 28. Kozma Ottó háziorvos receptet ír fel rendelőjében betegének, Botfalusi Zoltánnénak Nyíregyháza-Oroson 2012. szeptember 28-án. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
A jövőben nem lehet majd állami kórházban magán-egészségügyi szolgáltatást nyújtani, mondta az egészségügyért felelős államtitkár. Zombor Gábor szerint el kell különíteni az állami és magánszolgáltatói tevékenységet az egészségügyben, és a jövőben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár magánellátást nem fog finanszírozni. Az ötlettel a kórházszövetség, több kórházigazgató és az egészségügyi szakjogász is egyetért. De azt senki sem tudja megmondani, hogy ez mikorra valósulhat meg.
Vágólapra másolva!

Fizetős beteg a közkórházban

Anna magánnőgyógyászhoz jár, legutóbb találtak egy kisebb rendellenességet nála. Műtétre volt szükség, amihez EKG, ultrahang és laboreredmények kellenek. Az orvos azt mondta: ezek a vizsgálatok magánúton nagyon költségesek, de megcsináltathatják Anna tb-kártyájára, abban a kórházban, ahol egyébként az orvos is dolgozik, és ahol majd az operációt is elvégzik. Anna bekerült az állami egészségügyi gépezetbe, ahol lassabban mentek a dolgok, de még így is egy hét helyett három nap alatt sikerült begyűjteni az összes leletet. A műtétet a közkórház műtőjében, az ottani teammel és berendezéssel, magánorvosa segítségével végezték. A műtétért Anna kifizette nőgyógyászának a magánrendelőben előre megbeszélt 60 ezer forintot. Természetesen nem volt hálátlan az altatóorvossal és a nővérekkel sem, a köszönet összesen 40 ezerbe került. Pár héttel a műtét után a nőgyógyásza visszarendelte Annát kontrollra – immár a magánrendelőbe, ismét 20 ezer forintért.

A kormány elképzelései szerint ezeket a kusza betegutakat kell a jövőben elkülöníteni azért, hogy az OEP által finanszírozott közkórház műtőjében ne operálhasson a magánorvos több tízezer forintért.

A közkórház az OEP-betegeké

Üdvözli a kormány elképzelését a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Éger István szerint is a közkórházakban nyújtott magánellátást élesen, területileg, fizikailag is el kell különíteni. Nem szabad összeengedni az OEP-beteget a fizetőssel – mondta az Origónak.

Csak OEP-beteget látnak el a közkórházakban Forrás: MTI/Balázs Attila

A MOK elnöke szerint mindenkinek van választási lehetősége, hogy hol szeretne gyógyulni. Arra, hogy mikor lesz érezhető a kórházakban a változás, Éger István nem tudott felelni, mivel ez nem az ő kompetenciája.

Mi lesz a VIP-osztályokkal?

Az Uzsoki-kórházban külön VIP-osztályon gyógyítják a magánbetegeket. Ficzere Andrea, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója szerint ki lehet alakítani azokat a szempontokat, szabályokat, amelyekkel az Uzsoki-modell megmaradhat és továbbvihető, csak ki kell dolgozni a megfelelő keretrendszert, jogi, szakmai és logisztikai feltételeket.

Uzsoki utcai kórház, VIP-osztály Fotó: Bielik István - Origo

Az Uzsokiban a fizetős beteg után pénzt kap az orvos, az ápoló és mindenki, aki részt vett a betegellátásban, de a kórház is profitál: a VIP-beteg által fizetett összeg 20 százalékát a kórház kapja, amit az OEP-betegekre költenek. Ebből vesznek új műszereket, és javítják az infrastruktúrát. Ficzere Andrea az Origónak elmondta: Zombor Gáborral már felvette a kapcsolatot, és egyeztetést kezdeményezett, hogy az osztályuk továbbra is működhessen.

Mától iránymutatók

Meglehetősen összetett kérdés, hogy a jövőben nem lehet majd magán-egészségügyi szolgáltatást nyújtani a közkórházakban, mondta a Magyar Kórházszövetség egykori elnöke. Rácz Jenő szerint ahány kórház, annyiféle szabályozás van Magyarországon. A kórházigazgató szerint is el kell választani a jövőben a kórházakban azokat a területeket, ahol OEP-beteget és magánbeteget ápolnak. Zombor Gábor szavai mostantól minden kórház számára iránymutatók – tette hozzá Rácz Jenő.

A veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatójaként is egyetért azzal, hogy a közkórházaknak kizárólag OEP-betegeket kell gyógyítani. Annak ugyanakkor nem sok értelmét látná Rácz Jenő, hogy kitiltsák azokat a betegeket, akik egyágyas szobában, költségtérítés ellenében akarnak gyógyulni. Szerinte további egyeztetések szükségesek a kormány terveinek megvalósításához.

Van pénze? Menjen magánkórházba!

A kormány a magánbefektetőknek kedvez azzal, ha az állami kórházakból kitiltja a fizetős betegeket, véli Kovácsy Zsombor. A szakjogász szerint a jelenlegi helyzethez képest jól járható betegutakra, átlátható feltételekre van szükség, amit segíthet a köz- és magánellátás határainak tisztázása. Anna példájára utalva azt mondta: ezeket a helyzeteket tényleg meg kell szüntetni. Kovácsy Zsombor példaként említette, hogy a magyar egészségügyből eddig nem sikerült kiirtani például a hálapénzt. Ha a közfinanszírozásban is elterjedne a fizetős elem, az leszoktatná a hálapénzről a betegeket – tette hozzá a szakjogász, aki szerint eljutottunk oda, hogy egyre többen szeretnének magasabb színvonalú ellátásban részesülni. A közkórházakban kevés az orvos, a nővér, omladozik a vakolat. A betegeknek igényük van arra, hogy jobb körülmények között gyógyulhassanak.

Külföldre mennek, mert elveszítik a fizetős betegeket? Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A magántőke szitokszó

Kovácsy Zsombor szerint hiba kategorikusan elutasítani magánkezdeményezést. A kormány továbbra is viszolyog attól, amiben profit és magántőke van. A jogász szerint az egészségügyi dolgozók számára is fontos, hogy legyen a közkórházban fizetős ellátás, mert ezzel tudják az alacsony bérüket kiegészíteni. A fizetős betegek nélkül félő, hogy többen dönthetnek a külföldi munkavállalás mellett, mivel a még nem létező hazai magánkórházak munkahelyeire nem számíthatnak. Kovácsy Zsombor szerint kérdés, mi lesz azokkal a kapacitásokkal, amelyek kihasználatlanul maradnak, mert a CT-vizsgálatokat csak bizonyos összegig finanszírozza az OEP, és maradnak üres helyek a vizsgálatokra.

A hűséges beteg hónapokat várhat

Kovácsy Zsombor szerint, ha a fizetős betegek kiállnak a sorból, akkor ők a kórházi várólistákat tehermentesítik. Az a fizetős beteg azonban, aki ragaszkodik az orvosához, kénytelen lesz rá hónapokat várni. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy ha egy kórházon belül van köz- és magánellátás, akkor szembetűnőbb a nyomor. Társadalmi különbségek vannak, ezzel nem lehet mit kezdeni – tette hozzá. Példaként hozta fel, hogy Ausztriában egy intézményen belül az alapbiztosított és a magasabb biztosítási díjat fizető beteget együtt látják el. Ugyanúgy mosolyognak a cégvezetőre, mint a menekültre. Az egészségügyi ellátásban nincs különbség, csak a cégvezető kap egy plazmatévét a magánbiztosítására tekintettel a külön szobájába.

A hűséges beteg hónapokat is várhat Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A jogász szerint egy ma kórházba kerülő betegtől jogos kérdés, hogy van-e wifi az intézményben. Az egyik kórházban ingyenwifit adnak, a másikban fizetni kell érte, a harmadikban azt sem tudják, mi az. Egységes ellátásra lenne szükség, a szakember úgy véli, erre kellene koncentrálnia a kormányzatnak.