Tesztelhetik magukat az egyházak és az önkormányzatok

Vágólapra másolva!
A Számvevőszék három kérdéssorral segít.
Vágólapra másolva!

A települési önkormányzatok, a helyi nemzetiségi önkormányzatok és az egyházi intézmények a november 10-ével kezdődő héttől megtalálják az Állami Számvevőszék (ÁSZ) honlapján a szervezet által kidolgozott teszteket. Ezek kitöltésével pontos képet kaphatnak saját működésükről, és szükség esetén változtathatnak rajta, hogy megfeleljenek a szabályoknak.

Nem kötelező

Az elmúlt évek ellenőrzési tapasztalatai alapján az ÁSZ három típusú öntesztet állított össze, ezek kidolgozásánál abból indultak ki, hogy milyen visszatérő hiányosságokat találtak a vizsgálatok során, mondta el Domokos László, a számvevőszék elnöke. Az ÁSZ az önteszt-rendszerrel támogatni szeretné az önkormányzati választás után hivatalba lépett polgármesterek és jegyzők munkáját, és az egyházi intézmények szabályszerű működését. A tesztek kitöltése és az eredmények visszaküldése nem kötelező.