Mennyivel lesz drágább jövőre a lakáshitel?

Vágólapra másolva!
A fair bankokról szóló szabályozás egyik sarokpontja a hitelek esetében a legalább 3 éven keresztül változatlan kamat lesz, mondta a Fidesz frakcióvezetője. Mindez két következménnyel fog járni: egyrészt kikerülnek a bankok kínálatából a legolcsóbb hitelek, másrészt a hitelfelvevők biztonsága nő. A Bankmonitor kiszámolta a lakáshitelek estén várható drágulás mértékét és bemutatja, hogy mennyivel lesz biztonságosabb a hitel.
Vágólapra másolva!

Mit jelent a legalább 3 évig változatlan kamat?

A koncepció értelmében a bankok olyan hitelt nem kínálhatnak majd magánszemély ügyfeleiknek, melynek kamata a hitelfelvétel időpontját követően 3 éven belül módosul. Ez egyet jelent azzal, hogy legalább 3 éven keresztül fix és minden szempontból kiszámítható lesz a lakáshitelek törlesztőrészlete.

Miért drágább a 3 évig fix kamatozású hitel?

Bankbetétek, állampapírok esetében is a hosszabb lekötés egyet jelent a magasabb elérhető kamattal. Hitel oldalon ez ugyanígy működik: minél hosszabb időre rögzített a kamat, annál magasabb lesz a fizetendő kamat, írja a Bankmonitor.

A bankok kínálatában ma is elérhető már 3 éves, 5 éves, 10 éves, vagy akár 15, vagy 20 éves fix kamatozással rendelkező lakáshitel. Az új szabályozás tehát ebből a szempontból nem hoz létre új hitelterméket, csupán kiszorítja a rövidebb időtávra rögzített kamatozással rendelkező hiteleket.

Mennyivel drágul az átlagos hitel?

Drágulást csak azok a hitelfelvevők fognak érzékelni, akik ma az olcsóbb, 6 havonta, vagy 1 évente változó kamatozású lakáshiteleket keresik. Esetükben egy 10 millió forintos, 20 évre felvett lakáshitel havi várható törlesztő részlete 64.800 forintos helyett már csak 69.300 forinttól lesz elérhető. Ez 7 százalékos drágulást jelent a havi törlesztő vonatkozásában, pontosabban fogalmazva az olcsóbb hitel megszűnése fog bekövetkezni.

A fentiekben bemutatott példát egy átlagos jövedelemmel bíró, két keresős családra számszerűsítettük. A konkrét esetekben elérhető hitelkondíciókat jellemzően a következő tényezők függvényében határozzák meg: az igazolt havi jövedelem mértéke, a felvenni kívánt hitel összege és a biztosítékul szolgáló ingatlan értékének aránya.

Amennyiben érdekli a jelenleg elérhető hitelkamat és havi törlesztőrészlet, töltse ki az alábbi formot.

Mennyivel nő a hitelfelvevő biztonsága?

Az új szabályozás célja az adósok biztonságának növelése. Ma már gyakorlatilag nem lehet deviza alapú lakáshitelt felvenni magánszemélyként, így a hitelek elsődleges kockázata a kamatok változásához kapcsolódik. Különösen igaz ez napjainkban, amikor a hazai kamatszint történelmi mélyponton van és így ma már alacsonyabb kamatszint mellett vehetünk fel forint hitelt, mint a válságot megelőzően svájci frank alapú hitelt.

Az új rendelkezés elfogadása esetén 3 éven keresztül a hitelfelvevő törlesztő részlete pontosan előre jelezhető lesz. Ezt követően azonban az időközben bekövetkező esetleges kamatváltozás beépül a hitelbe. Egy 1 százalékpontos kamatemelkedés 6-8 százalékkal növelheti meg a havi törlesztőrészletet (amennyiben a futamidő elején következik és még 17-20 év hátra van a hiteltörlesztésből).

Nehezebb lesz hitelt felvenni?

Nem. A fentiekben bemutatott új szabályozás minimálisan hat a hitelképesség elbírálására. Ezzel kapcsolatban az MNB már korábban bejelentette a jövő év elejétől érvényes feltételrendszert, miszerint a bankok a hitelfelvevő jövedelmének tükrében adhatnak csak hitelt. A mostani módosítás ezen a fronton jelentős változást nem hoz: a fenti ábrán bemutatott 7 százalékka nagyobb havi törlesztéssel kell majd teljesíteni a jövedelemarányos törlesztőrészlet követelményét.