Demján: Miért került az FHB-hoz a takarékok 1000 milliárdja?

2014.11.06. 11:39

Nyílt levélben kéri számon az új takarékszektori rendszer vezetőit Demján Sándor, hogy miért szervezték ki pályázat nélkül a szektor közel 1000 milliárd forintjának kezelését a Spéder Zoltán vezette FHB Jelzálogbank tulajdonában lévő Diófa Alapkezelőnek.

A levelet, amit lejjebb végig is olvashat, Lontai Dánielnek és Sebestyén Istvánnak címezték. Az előbbi vezeti a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetét, míg az utóbbi az elnöke a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. igazgatóságának. A levélben Demján Sándor azt nehezményezi, hogy ezek a szervezetek kiszervezték a takarékszövetkezetek szabad likviditásának kezelését a Diófa Alapkezelőnek.

Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökeForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A levélben többek között azt is kérdezi a vezetőktől, hogy mi indokolja, hogy a Spéder Zoltán vezette FHB jelzálogbank tulajdonában lévő Diófa Alapkezelőhöz került körülbelül 1000 milliárd forint kezelése, pályáztatás nélkül. Demján Sándor szerint ennek az 1000 milliárd forintnak a kezelése innentől kezdve nem az integrációt erősíti, hanem kiválasztott személyeket.

Etikátlannak nevezi az FHB tulajdonszerzését is a Takarékbankban, hiszen szerinte azt jóval áron alul kapták meg. A teljes levél itt olvasható.  

Spéder Zoltán az FHB Jelzálogbank igazgatóságának elnöke. Érdekeltségi körébe tartozik az Indexet és a Portfoliót is kiadó CEMP is. A FHB Jelzálogbank közvetett kisebbségi tulajdonosa a Takarékbank Zrt.-nek. A tavaly év végi mérlegadatok szerint az FHB Jelzálogbank 97,3 százalékos tulajdonosa a Diófa Alapkezelőnek. A Forbes magazin információi szerint Spéder a 19,8 milliárdos becsült vagyonával a 28. leggazdagabb magyar.