André Goodfriendnek is írt az ügyészség

Vágólapra másolva!
Tudni akarják, mi alapján tiltották ki Vida Ildikót.
Vágólapra másolva!

A Legfőbb Ügyészség november 13-án közvetlenül M. André Goodfriend ideiglenes ügyvivőnek küldött levelet. Ezúttal személyre szólóan kérnek információt "az esetlegesen felmerülő korrupciós ügyről", vagyis arról, hogy az amerikaiak mi alapján tiltották ki Vida Ildikót, a NAV elnökét.

Már úgyis mindenki tudja

A Legfőbb Ügyészség illetékes főosztályának vezetője a levelében utalt arra, hogy mivel a közelmúltban Vida Ildikó sajtónyilatkozata alapján köztudomásúvá vált, hogy személy szerint őt tiltották ki, vele szemben az adatok ismertté válása után a személyiség jog sérelme már nem áll fenn. Tehát mivel már mindenki tudja, hogy Vida Ildikóról van szó, Washington a személyiségi jogai megsértése nélkül megoszthatja az információkat.

Egyedül nem megy

A Legfőbb Ügyészség a levelében kifejezte azon meggyőződését, hogy leginkább az adatok kiadása szolgálná a korrupció elleni hatékony és eredményes fellépés közös ügyét. A magyar ügyészség ugyanis csak a pontos információk birtokában, az elemzésük után tudja megtenni a szükséges intézkedéseket.