Még egy bankot venne Matolcsy milliárdos rokona

Matolcsy György parlament ülés
Budapest, 2014. május 6. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlés alakuló ülésén a Parlamentben 2014. május 6-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Vételi ajánlatot tett a Széchenyi Bankra a Matolcsy György unokatestvére által birtokolt NHB Növekedési Hitelbank – értesült az Origo. A Széchenyi Bank élére november 4-én rendelt ki felügyeleti biztosokat az MNB. A Szemerey Tamás birtokában lévő NHB Bank idén november 7-ig az Evobank nevet viselte.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank a Széchenyi Kereskedelmi Bankhoz november 4-én felügyeleti biztosokat rendelt ki, és a hitelintézet működésében korlátozásokat vezetett be. A jegybank szerint az ideiglenes intézkedést a hitelintézet tőkehelyzete, a jogszerű működés szavatolásának szükségessége és a betétesek, illetve a hitelezők, tulajdonosok védelme indokolta.

Ajánlat a Széchenyi Bankra

Az Origo birtokába került dokumentum szerint a felügyeleti eljárás hivatalos bejelentése után két nappal az Evobank vételi ajánlatot tett a Széchenyi Bankra. Az ajánlat november 7-ig volt érvényben, azt nem tudjuk, hogy a Széchenyi Bank elfogadta-e azt, és azóta volt-e újabb megkeresés az ügylettel kapcsolatban.

Az ajánlatban többek között az szerepelt, hogy a munkavállalók esetleges végkielégítése az eladókat terhelte volna. A tranzakcióhoz kapcsolódó szerződések aláírásának határideje november 10-e volt.

A Széchenyi Bank

A pénzintézet Töröcskei István érdekeltsége. Az Államadósság-kezelő Központ vezérigazgatója egyik érdekeltségével, a T & T Ingatlanforgalmazó Zrt.-vel 51 százalékos többségi tulajdonos, a kisebbségi, 49 százalékos tulajdonrész 2013 június óta az államé. A T & T-nek a cégadatok szerint három részvényese van: Töröcskei István, Töröcskei Zsuzsa és Boros Imre.

Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. a Széchenyi Bank Zrt. megvételére nem tett vételi ajánlatot illetve bankunk semmilyen erre vonatkozó tárgyalást nem folytat a Széchenyi Bank Zrt. részvényeseivel – közölte portálunkkal a pénzintézet.

Egy nappal cikkünk megjelenése után az alábbi közleményt juttatta el az Origóhoz az egyik érintett: "Cáfoljuk a sajtóban megjelent azon információkat, melyek szerint a T&T Ingatlanforgalmazó Zrt. vételi ajánlatot kapott volna az NHB Növekedési Hitelbank Zrt.-től, vagy annak jogelődjétől az Evobank-tól a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. 51 százalékos tulajdonára. A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. többségi tulajdonosa a T&T Ingatlanforgalmazó Zrt. semmilyen tárgyalásokat nem folytat és nem is folytatott a pénzintézetben meglévő tulajdoni hányadának értékesítésére."

Felügyeleti biztosokat állított a Széchenyi Bank élére az MNB Forrás: MTI/Jászai Csaba

Nevet váltottak

Az Evobank egyébként november 7-től NHB Növekedési Hitelbank (azaz NHB) néven folytatja a tevékenységét. A bank a hazai kis- és középvállalatok finanszírozását tartja legfontosabb feladatának, erre utal a neve is. A nemzeti banknak egyébként van egy növekedési hitelprogramja (nhp). Megkérdeztük a jegybankot, hogy az Evobank új nevét nem tartják-e aggályosnak, hiszen könnyen összetéveszthető a jegybanki programéval.

Az MNB szerint a cégbíróság jogosult állást foglalni arról, hogy az új cégnév a hatályos előírásoknak megfelel-e, és dönteni az új cégnév bejegyzéséről. Az MNB-ről szóló törvényben nincs olyan rendelkezés, hogy a jegybank feladatkörébe tartozna az intézmények névváltoztatásával kapcsolatban álláspont kialakítása. Ezért az MNB nem véleményezi a bankok, hitelintézetek cégnevének változása kapcsán történő alapszabály-módosítási kérelem esetén a bank új nevét.

Töröcskei István bankja jegybanki felügyelet alatt áll Fotó: Origo

Kié a volt Evobank?

Az NHB Növekedési Hitelbank (korábban Evobank) mostani tulajdonosa Szemerey Tamás, akit a sajtó rendszeresen Matolcsy György unokatestvéreként mutat be. Szemerey az utóbbi évtizedekben Magyarország egyik leggazdagabb embere lett. Egyetemistaként vitorláskölcsönzésből és vízisíoktatásból keresett pénzt, később valutázott, tervezett és gyártott farmerszoknyát – mindenről korábban a HVG írt.

Matolcsy egyelőre nem döntött

Jegybanki forrásainktól úgy tudjuk, hogy Matolcsy György egyelőre nem döntötte el, mi legyen a Széchenyi Bankkal. Attól tart, hogy a Szemereyvel való családi kapcsolata miatt a tranzakció megvalósulása újabb támadásokat generálhat ellene. A jegybank vezetőjét az utóbbi hónapokban mind az ingatlanvásárlások, mind a bejelentett felsőoktatási képzésük miatt támadták.

Kerestük az MNB felügyeleti részlegét is, de ők nem kívánták kommentálni az értesülésünket.

Matolcsy György unokatestvére még egy bankot szerezne Forrás: MTI/Kovács Attila

Ki ellenőriz?

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2013. október 1-jétől olvadt be az MNB-be, ezután alakult meg a jegybankon belül a pénzügyi stabilitási tanács (pst). A testület a pénzügyi közvetítőrendszer (többek között a bankok) egészének stabilitását fenyegető helyzetben értékeli a rendszerkockázatokat, dönt az azok csökkentése vagy megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről. Így többek között felügyeleti biztosokat is kiküldhet. A pst elnöke egyébként Matolcsy György.

Irán felé nyitott volna

Az Evobank elődjét 1990-ben Kulturbank néven alapították külföldi befektetők részvételével. 1992-ben a francia Bank Indosuez S. A. szerzett többségi tulajdont. 1996 februárjától a koreai érdekeltségű Hanwha-csoport a Bank Indosuez Magyarország Rt. részvényeinek megvásárlása után többségi tulajdonosként működtette a Hanwha Bank Magyarország Zrt.-t.

Vételi ajánlatot tett a Széchenyi Bankra az NHB Növekedési Hitelbank (korábban Evobank) Fotó: Szabó Gábor - Origo

2013. szeptemberben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte az Evopro Holding Zrt. számára, hogy a Hanwha Bank Magyarország Zrt. 98,33 százalékos közvetlen, minősített befolyást szerezzen, így a bank többségi tulajdona magyar kézbe került, és a neve Evobankra változott. Egyik üzleti elképzelésük az volt, hogy nyitnak a hazánkban élő irániak és Irán felé.