Vágólapra másolva!
A magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó új szabályozás hatálya nem lesz visszamenőleges - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Vágólapra másolva!

A kormány által az Országgyűlésnek pénteken benyújtott, a 2015. évi költségvetést megalapozó törvényjavaslat szerint meg kell szüntetni azt a magánnyugdíjpénztárt, ahol a megelőző hat hónap átlagában legalább két hónapon keresztül a tagok kevesebb mint 70 százaléka fizette be a kötelező havi tagdíjat.

A szaktárca ehhez kapcsolódóan szombaton közölte: az MNB adatai szerint a magánnyugdíjpénztárak tagjai közül ma már alig néhány ezren fizetik a havi, kötelező tagdíjat. 2011-ben a tagok még átlagosan havi tízezer forintot fizettek be, ami mára 500 forintra zsugorodott. A minisztérium szerint ez a pénztárak vagyonának felélését jelenti, így a nyugdíjasok járadékának majdani kifizetését veszélyezteti.

Teljesíthetetlen feltétel

A Horizont Magánnyugdíjpénztár korábban attól tartott, a rendelkezés elfogadása valójában az összes magánnyugdíjpénztár végelszámolását jelenti. Ha ugyanis a törvény hatálybalépésétől, azaz vélhetően 2015. január 1-jétől visszamenőlegesen kell vizsgálni a pénztár tagdíjbefizetéseit, akkor a jelenleg működő pénztárak közül egy sem teljesíti ezt a feltételt.

A nemzetgazdasági tárca hétfőn azt közölte, hogy magánnyugdíj-pénztárakra vonatkozó új szabályozás hatálya nem lesz visszamenőleges.

Az MNB honlapján hétfőn közzétett előzetes adatok szerint a magánnyugdíj-pénztáraknak szeptember végén 61 523 tagjuk volt, számuk 2031-gyel csökkent egy év alatt. A pénztári befizetések a tavalyi első háromnegyedévi 303 millióval szemben az idei első háromnegyedévben 586 millió forintot tettek ki, az azonosított, egyéni számlán jóváírt tagdíjbevételek ugyanebben az időszakban 141 millióról 170 millió forintra nőttek.

205 milliárd a magánpénztárakban

A kasszák idén az első háromnegyed évben 141 millió forint működési veszteséget könyveltek el 462 millió forint működési bevétel és 603 millió forint működéssel kapcsolatos ráfordítás eredményeként. Tavaly ugyanebben az időszakban 505 millió forint bevétel és 982 millió forint kiadás eredőjeként 477 millió forint volt a működési veszteség.

A magánkasszák befektetési tevékenységének eredménye 14,859 milliárd forint volt az idei első háromnegyed évben, míg tavaly 9,635 milliárd forint. A magánpénztári portfólió piaci értéke a előzetes adatok szerint a tavaly szeptember végi 192,652 milliárdról idén szeptember végére 205,350 milliárd forintra nőtt.