Megvan a költségvetésből hiányzó 169 milliárd forrása

Vágólapra másolva!
Ingó és ingatlanvagyon-értékesítésből, vagy frekvencia- , illetve koncessziódíjból származhat majd a jövő évi költségvetési törvénytervezetben előirányzott 169 milliárd forintos, állami vagyonértékesítésből származó bevétel - derült ki az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén.
Vágólapra másolva!

Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára az ülésen kiemelte, hogy az európai uniós módszertan szerint is bevételt eredményező vagyonértékesítéssel, vagyonhasznosítással számol a kormány, tehát nem a stratégiai fontosságú állami cégek értékesítéséről van szó.

Az államtitkár az ellenzéki képviselők azon felvetéseire reagált, miszerint kockázatot jelent a jövő évi költségvetés tervezetében az egyéb értékesítési és hasznosítási bevételek soron előirányzott 169 milliárd forint bevétel.