Fidesz: A parlament nem vizsgálhatja az áfacsalásokat

Vágólapra másolva!
Nincs elég konkrétum.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága levette napirendjéről azt az LMP-s javaslatot, amely az áfacsalások vizsgálatára hozott volna létre bizottságot. A Fidesz-frakció azért kérte a napirendi javaslat tárgyalásának elhalasztását, mert az indítvány általánosságokat tartalmaz, szerintük a vizsgálandó témákat konkrétabban kellene meghatározni, mondta Papcsák Ferenc, az igazságügyi bizottság fideszes alelnöke. Ráadásul az áfacsalási ügyeket parlamenti vizsgálóbizottság feltehetően mindaddig nem is vizsgálhatná, amíg zajlik a nyomozóhatóság büntetőeljárása, tette hozzá.

Gyengíti a közbizalmat

Az LMP másik, tárgysorozatba szintén nem vett kezdeményezése a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozott. Ezt azért nem támogatták, mert alkalmas a közbizalom további gyengítésére, tájékoztatott a bizottság alelnöke. Papcsák Ferenc inkább azt vitatná meg a parlamenti pártokkal, hogy a képviselőknek közokiratba kelljen foglalniuk a vagyonnyilatkozatukat, így az biztosan a valóságot tükrözné.