Bírság a Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezetnek

Vágólapra másolva!
10 milliót fizethetnek.
Vágólapra másolva!

A jegybank pénzforgalmi hibák miatt 10 millió forintra bírságolta a Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezetet. A takarékszövetkezet megsértette a pénzforgalmi törvény az ügyfelek díj- és költségmentes, valamint egyértelmű és pontos tájékoztatását és a velük kötött keretszerződés módosítását, valamint a pénzforgalmi számla megnyitását érintő részeit.

Határidő

Az MNB kötelezte a pénzintézetet, hogy 2015. január 31-ig intézkedjen, és azt követően folyamatosan tartsa be a jogszabályok rendelkezéseit. Az MNB különösen fontosnak tartja a pénzforgalmi szabályok betartásának ellenőrzését, kiemelten kezeli az ügyfelek jogainak megsértését. A fizetési lánc két végén álló ügyfelek ugyanis a fizetést illetően nem feltétlenül érintkeznek közvetlenül egymással, így eltérő információjuk van a fizetési műveletek lebonyolításáról, bizonyos adatokkal pedig egyáltalán nem rendelkeznek.